Lemondott tisztségéről Pákai Enikő, a Kolozsvári Televízió magyar adásának főszerkesztője

„Rendellenesnek” nevezte a kolozsvári helyzetet, mégsem intézkedett a bukaresti vezérigazgató

Lemondott tisztségéről Pákai Enikő, a Kolozsvári Televízió magyar adásának főszerkesztője
A Román Televízió Társaságnál – beleértve a Kolozsvári Televíziót és a többi területi stúdiót is – december végén lejárt a vezető beosztású személyek mandátuma, amelyet korábban versenyvizsga útján szereztek meg és töltöttek be három évig. A területi stúdiók esetében nem történt személycsere, és mivel egyelőre nem hirdettek versenyvizsgát újabb mandátumra, a Román Televízió elnök vezérigazgatója mindenki esetében meghosszabbította még három hónapra a beosztást, amiről év végén szereztek tudomást az érintettek.

Pákai Enikő, a Kolozsvári Televízió magyar adásának főszerkesztője lapunknak elmondta, többet nem vállalta a főszerkesztői tisztséget és lemondott. Hasonlóan cselekedett a román nyelvű adás főszerkesztője,  Adrian Rozenberg is - azzal az indoklással, hogy a stúdión belül elmérgesedett a helyzet, és nem tudnak együttműködni a területi stúdió igazgatójával. Annak ellenére, hogy Bukarestben is ismerik az itteni helyzetet, hiszen az elnök vezérigazgató átiratában meg is fogalmazta, hogy a „kolozsvári stúdióban rendellenes helyzet uralkodik”, mégis minden, vezető tisztségben levő személy mandátumát  meghosszabbította, és egyelőre nem írtak ki versenyvizsgát – magyarázta Pákai Enikő.

Mint ismeretes, tavaly a Kolozsvári Magyar Napok idején uszító tudósítást közölt a közszolgálati televízió egyes csatornája (TVR1) a Beatrice koncertjéről: az egyoldalú és félrevezető riportot a helyi román nyelvű adás főszerkesztője nem engedte adásba, attól még a román kollégák is elhatárolódtak. Ezt követően vetítette le a riportot a TVR1. Az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, valamint az Országos Audiovizuális Tanács elé került, az ügyészség és a rendőrség hivatalból indított eljárást, majd beszüntették a vizsgálatot.