■ A magyar költészet napja (április 11.) alkalmából úgy gondoltuk, ideje hangot adnunk a költőinknek is. Bármennyire csodás vagy sokatmondó egy-egy alkotás, a verselők egy része, különösen a fiatalok nem merik felvállalni a rímekbe sűrített érzéseiket, holott a lírikus alkotásokban lehet a leginkább kiteljesedni ilyen téren. A vers gondolati szabadságot ad, nemcsak azért, mert az egymás mellé felsorakoztatott szavakkal az egész világunkat, a lelkünket is körül tudjuk írni, hanem mert a többletjelentéssel bíró motívumok azt is kifejezik, amit nem akartunk vagy nem mertünk szavakba önteni. Jelentése van a kis- és nagybetűnek, a sorok hosszának, a szakaszok, sorok számának, a metaforáknak, az idézőjelbe tett szavaknak, a gondolatjelnek – egyszóval mindennek. Sokszor teljesen más értelmet nyer egy alkotás, ha rájövünk a háttértartalom jelentésére. E jeles nap alkalmából szeretnénk most átadni mindazt, ami szívünket nyomta, ami a rímeink által megelevenedett a papíron.
LnK: Öntudat
Tudom, hogy senki vagyok.
Tudom, hogy utálom magam.
Tudom, hogy egyedül vagyok.
Tudom, hogy ronda vagyok.
Tudom, hogy gyáva vagyok.
Tudom, hogy önző vagyok.
Tudom, hogy kétszínű, sőt gonosz.
Tudom, hogy ez a tudás percenként változik
ezek teljes ellentétére.
Egy igazi ribanc ez a hangulatingadozás,
egyszer még nagy kárt tesz,
menthetetlen vagyok tőle.
De ma, most, egyszerűen Vagyok,
mint levendula a cipőtengerben.
