Mifolyikitt

Van az a jelenség, hogy minél jobban el akarsz tüntetni valamit, annál kíváncsibbak rá az emberek. Ha egy kisgyereknek azt mondod, hogy nem ehet a polcon lévő csokiból ebéd utánig, lehet, hogy benyomja a felét ebéd előtt 5 perccel. Ha nem szólsz neki, hogy van édesség a polcon, észre sem veszi.

 Ez történt azzal a meséskönyvvel is, amelynek Dúró Dóra Magyarországon hadat üzent. A Mi Hazánkért Mozgalom elnökhelyettese ledarálta a kötetet és a jelenetet videóra vették, ezáltal nagy összefogást generált az LMBTQ-közösségben és azon kívül is.

A vicceink nem viccesek, a céljaink nem reálisak, a kapcsolataink nem igazak és nem igaziak. Nagyjából ilyen ismérveket sorakoztatnak fel az idősebbek a generációs szakadék túloldaláról, amikor a mai fiatalokat jellemzik. Ez a Z generáció azonosító kódja, amennyiben nem felejtjük el hangsúlyozva hozzátenni az internet- és telefonfüggőséget. Talán igaz.

Az állatkínzás évtizedek óta komoly problémát jelent világszerte. A jóérzésű emberek többsége megbotránkozva nézi azokat a videókat, amelyekben különös kegyetlenséggel kínoznak meg vagy pusztítanak el ártatlan élőlényeket. Az elkövetők sok esetben nem kapnak méltó büntetést. Manapság egyre több szervezet küzd önzetlenül, mindenféle érdek nélkül az állatok jogaiért, ilyen a Szurkolók az állatokért nevű magyarországi mozgalom is.

„Vásárhelyi Melinda vagyok, frissen végzett újságíró. Az e-mailben csatolom az önéletrajzom, amellyel jelentkezem az önök által meghirdetett álláslehetőségre.”

25 elküldött e-mail, 13 megválaszolatlan. 14 kinyomtatott önéletrajz. 12 „Köszönjük a jelentkezését, majd visszajelzünk”. 10 lerágott köröm és megszámolhatatlan identitásválság. Végeztem az egyetemmel. Belecsapok a lecsóba, ez vagány. Nincs több szesszió, nincs több tanulás. Végeztem az egyetemmel. A lecsó, amibe belecsaptam, egyre furcsább ízű. Kicsit csíp, kicsit kesernyés.

Most tényleg kezdjem a már unalmas maszlaggal, hogy koronavírusos lett a szomszédom, miközben félig elaludtam az online órám mellett? Vagy meséljem el az elcsépelt Bridget Jones-szerű hazaköltözésemet, hogy miként tapadtam fel a bepárásodott kocsiablakra, és az All By Myselfet kornyikálva sírtam vissza az önálló életemet Kolozsváron?

Kipattan a szemem, nem tudom, hol vagyok, Kint madarak röpködnek, méghozzá jó nagyok. Csapkodásaik a falon is áthallatszanak Azt hinné az ember, sohasem alszanak. Pihenni sem szoktak, mindig ébren vannak, Muszáj lesz kivárnom, amíg békén hagynak. Mozdulatlanul fekszem, kíváncsian várom, Hogy mikor tér vissza szememre az álom. Gyorsan visszatér, nem kell sokat várni Még néhány óra alvást nem fogok megbánni. Öt perc sem telik el, felkölt a szomjúság Ami ilyen korán elég nagy bosszúság. Közel van az üveg, de semmi nincs benne, Pedig egy korty víztől minden könnyebb lenne. Hány óra lehet?

1990-et írunk, a kazetták és a Brick Game fénykorában járunk...

„Melyik épületben van most órád?” „Van időd eljönni velem a kantinba?” „Vajon, ha ma elmegyünk bulizni, reggel elérünk órára, vagy jobb, ha onnan megyünk egyenesen?” Igen. Bizonyára sok egyetemistának ismerősek ezek a kérdések. Mi lehet izgalmasabb, mint túlélni tíz lejjel két hetet úgy, hogy egy hónapra való költőpénzt elbuliztunk?

Számomra a diákélet Kolozsváron teljesen mást jelent, mint otthon, Sepsiszentgyörgyön. Szabadon, szülők és gátlások nélkül.

Gondolatok egy generációs szakadékból

Mélységesen szégyelnünk kellene magunkat. Mert mi egész nap csak a telefont bújjuk. Mert nekünk minden a fenekünk alá van téve, mégis csak válogatunk és fintorgunk. Mert régebb más volt, jaj de még mennyire más volt. Mert régebb jobb volt. Mert „bezzeg az én időmben”. Bezzeg ti, szülők és nagyszülők, sokkal érettebbek, háziasabbak és életrevalóbbak voltatok.

Kedves érettségiző,

Nem foglak most én is azzal nyaggatni téged, hogy tanulj. Hagyom, hogy eldöntsd, most mi a fontos neked. Bár te most másabb, talán nehezebb helyzetben vagy, mint anno én – hiszen kimaradt a szemtől szembeni oktatás egy része –, úgy gondolom, az érettségi előtti időszakot mindenki hasonlóan éli meg. Elmesélem, én hogyan vészeltem át.