Fotóversenyt hirdet a Magyar Film és Média Intézet

A győztes egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy bejusson a filmes szakra (Fotó: TEATRUFILM.UBBCLUJ.RO / SZÜSZER DÁNIEL)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézete pályázatot hirdet a 2025/2026-os tanév 11. és 12. osztályos tanulóinak. A pályázat célja a filmművészet, fotóművészet és média iránt érdeklődő tehetséges fiatalok támogatása és jutalmazása. A pályázat témája az érzelmek.

Mit várnak? Az emberi érzelmek vizuális megjelenítését egy minimum öt és maximum tíz képből álló, egységes fotósorozatban, amelyet a jelentkező minimum hetvenötszavas magyar nyelvű leírás kíséretében küldhet be. A pályázó bemutathat egyetlen érzelmet különböző árnyalatokban, vagy több, egymással kapcsolatban álló érzelmet.

Pályázni kizárólag olyan felvételekkel lehet, amelyeknek a pályázó egyedüli szerzője és azok szerzői jogával rendelkezik. A pályaműveket háromtagú szakmai zsűri, valamint az intézet hallgatói bírálják el a következő kritériumok alapján: a téma jelentősége, eredetiség és kreativitás.

A díjazottak könyvvásárlási utalványt nyerhetnek, az első helyezett 500, a második díjas 300, míg a harmadik kiválasztott 200 lej értékben kaphat jutalmat.

A fotóverseny győztese kiválthatja a BBTE Filmművészet, fotóművészet, média szakán meghirdetett nyári felvételi második fordulójának első próbáját, azaz a felvételiző portfóliójának bemutatását és értékelését.

Az érdeklődők a pályamunkákat a verseny regisztrációs űrlapjának kíséretében (aláírva és szkennelve) 2026. május 27-éig nevezhetik Fotópályázat címmel a laszlo.csibi@ubbcluj.ro e-mail-címre. A pályamunkák elnevezésében tüntesse fel a pályázó nevét, a kép sorszámát és címét.

Eredményeket várhatóan 2026 júniusában hirdetnek.

A jelentkezési lap letölthető a hu.teatrufilm.ubbcluj.ro oldalról.