Minden évnek megvannak a maga trendjei, amelyek az új darabok, divathullámok megjelenését jelentik. Viszont nem kezdhetünk a nulláról, nem hagyhatunk mindent az óévben. Ezért velünk maradnak a mindenféle kiegészítőkkel díszített táskák, benne a Y2K nosztalgiáját idéző napszemüvegekkel. Idén továbbra is elengedhetetlen trend lehet az, hogy a kendőinket – meg igazából bármit – öv gyanánt a derekunk köré kötjük. Ebből kifolyólag 2026-ban a különböző ruhadarabok rétegezése is velünk marad: a nadrágjaink fölé szoknyát húzunk vagy oldalt köténykét és csipkés kiegészítőket teszünk fel. A csipke azonban nemcsak a derekakról kacsint majd vissza, hanem az ingek, a hosszú- és a rövidnadrágok, a blúzok, a zoknik finom részleteként lesz majd jelen. Amit még 2025-ből magunkkal hozunk, azok a vastag, feltűnő övek, az állatminták – különösképpen a leopárdminta –, a chunky (vastag, nehéz vagy nagy, jelentős darabokból készült kellékek, amelyek gyakran merész, hangsúlyos érzetet keltenek – szerk. megj.) kiegészítők, a bőr- és textúrált anyagok keverése, az oversized (túlméretezett) darabok és végül, de nem utolsósorban a fenntarthatóság és kényelem fontossága.
Akkor mire számíthatunk 2026-ban, mi lesz az új divathullám? A főbb stílusirány a dramatikus, nem mindennapi rétegzés marad, ennek a romantizált irányvonalát a középpontba helyezve. Mit is jelent ez? Csipkerészleteket és teljes darabokat, áttetsző anyagokat, amelyek erőteljesen, mégis érzékien sejtetnek, előtérbe helyezve a nőiességet. Ennek a trendhullámnak kulcsfontosságú eleme a fehérneműk trükkös megvillantása, ami különösen tavasszal és nyáron dominál majd. Egyáltalán nem kell nagy és kompromittáló dolgokra gondolni. Míg az utóbbi években rejtegettük a szélesebb kivágású blúzunk alól kilógó melltartópántjainkat, addig a 2026-os divat ezt szabadjára engedi.
Idén teret hódítanak a vizuálisan izgalmas, kicsit ellentmondásos sziluettek. A megjelenés fő koncepciója az oversized, buggyos darabok egybehangolása a derékvonal kihangsúlyozásával. Az üzletek női részlegén gyakran találkozhatunk majd válltöméses, maszkulinabb vonalon mozgó blézerekkel és szövetkabátokkal, amelyeknek derékrésze övvel ellátott vagy szűkített. Ugyanígy, feltehetően nagy népszerűségnek örvendenek majd az aszimmetrikus darabok is. A tavalyi kollekció részeként az ejtett vállú felsők többféle változatát láthattuk már. Idén viszont a szimmetrikus esésvonalat a félvállas szabások váltják majd fel.
Az aszimmetria a szoknyákat és a szintén közkedvelt hosszított blúzokat sem kerüli ki. Az előbb említett darabokra már 2025-ben felfigyelhettünk, viszont ezek idén virágkorukat élik majd. Ezeknek a féloldalt hosszított ruhadaraboknak a szatén változatával fogunk a legtöbbet találkozni, mivel az uralkodó romantizált irányvonal egyik kedvenc szövetmintája a szatén lesz. Nem meglepő, hiszen finom, nőies és elegáns megjelenést érhetünk el vele. Ennél a trendnél ismét meg kell említenünk a csipkét mint fontos részletet. Ezek az aszimmetrikus szaténdarabok – legyen szó szoknyákról, ruhákról, blúzokról – helyenként gyakran csipkeátmenetben végződnek, az anyagok kombinációjával még inkább hangsúlyozzák a finom eleganciát.
A szoknyáknál maradva, idén meghódítják az utcákat a nagy, terebélyesebb esésű fazonok, illetve a Carrie Bradshaw-típusú tüllszoknyák. A hosszú szoknyák tavaly is kifejezetten meghatározták a divatot, ez idén sem változik. Ami viszont igen, hogy a 2025-ben mindenkin látott hosszú, letisztult fehér szoknyák helyét a kockás darabok veszik át. Pontosabban a tartánmintázatúak, amelyek a 70-es, 80-as évek luxuskategóriás divatházainak kifutóin látott kollekcióit juttatja eszünkbe. A tartánminta visszatér, nyilván, nem csak a szoknyákról köszön majd vissza. Ami a mintákat illeti, a csíkos is visszatér, és az őzmintának talán sikerül jobban belopnia magát az emberek szívébe.
Kiegészítőkből a vastag, széles, különleges övek, a hatalmas, chunky ékszerek, a pici fém hajcsatok lesznek menők. Ami idén hatalmasat fog tarolni, azok a hosszú, keskeny, színes sálak – minél színesebb, annál jobb. A szóbeszéd szerint ruhák nagyon kedvelt részletei lesznek a hasítások, a rongyos szaggatások, illetve a patentszerű fémek, csatok.
Bátran lehetünk merészek a színekkel is – a feladat a minél ellentétesebb színek működőképes kombinációjának megtalálása. Az év színe a Pantone Color Institute szerint a fehér törtebb, semlegesebb árnyalata lesz, az úgynevezett Cloud Dancer (lágy, nyugtató fehér, amely a mai vizuális és érzelmi környezetben a tisztaság, a nyugalom, a fókusz és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozza – szerk. megj). Emellett népszerű lesz a mélyebb rózsaszín, a narancssárga, illetve a zöld szín árnyalatai.
Élénk színek visszatérése, bohém darabok, szaggatott-koptatott farmerek, fémrészletek, ejtett váll, elővillanó csipkerészletek, rétegzés és laza stílus, természetes, de annál merészebb és nőiesebb hatás – nem láttuk ezt mi már valamikor? De, igen, üdv 2016-ban! Visszatérne a tumblr girl- és King Kylie-éra? Kis lábjegyzet: az úgynevezett tumblr girl aesthetic megjelenést hangulatos, indie- és gyakran grunge-hatású kinézet jellemzi, szemcsés fotókkal, fekete-fehér filterekkel, grafikus pólókkal, flanelingekkel, csizmákkal és kiegészítőkkel, ezzel megtestesítve a hipszter, a grunge és a lányos stílusok keverékét. A stílus olyan látványelemekre összpontosul, amelyeket a lányos tumblr-bloggerek (népszerű közösségi oldal, amely körülbelül 2012-től 2016-ig élte fénykorát – szerk. megj.) akkoriban népszerűnek találtak. A Kylie király-korszak Kylie Jenner nyilvános megítélésének különálló időszakára utal, nagyjából 2014 és 2016 között, amelyet a merész, vagány divat határoz meg. (Ha már úgy élünk, mintha 2016 lenne, akkor engedjétek meg, hogy beszúrjuk alább ennek az évnek a top dalát – legalábbis a Billboard Year-End Hot 100-as listája szerint –, Justin Bieber Love Yourselfjét)
Bizony, a 2016-os évek esztétikájáról beszélünk – viszont újraértelmezett, letisztultabb formában. 2026 divatképe tökéletesen bebizonyítja, hogy a trendek igenis körforgásban vannak. A nőies sziluettek, a lenge, természetes darabok és a hangsúlyos, mégis kontrollált szexi részletek ismét előtérbe kerülnek. A streetwear és a nőies elemek keveredése – amely tíz éve vált igazán meghatározóvá – most ismét előtérbe kerül. A rövid szabások, az egyenes szárú farmerek, a magasszárú csizmák, a prémek, a fémkiegészítők mind ezt a ciklikusságot erősítik. A nosztalgia nem is olyan régen még borzasztó kollektív szégyenfoltként élt bennünk, most viszont előszeretettel nyúlunk vissza hozzá. 2026 nem a teljes trendek újrajátszásáról szól, hanem azok szelektív beemeléséről, egy-egy nosztalgikus elem modern stylingolásáról.
A 2026-os divattrendeket tekintve sok mindent hoztunk magunkkal 2025-ből, és talán még többet 2016-ból. Persze, nem lehet készpénznek venni azt, amiről az előbbiekben beszéltünk, hiszen a trendek gyors iramban változnak. A legfontosabb mindig az marad, hogy megtaláljuk és megőrizzük a stílusunkat, és azt viseljünk, amiben igazán jól érezzük magunkat. Mert az új év nem mindig jelenti azt, hogy új én.
