Az Andre Agassi-csoport esti mérkőzésének első játszmájában a német játékos 2:2 után kétszer is elvette 19-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol ellenfele adogatását, így 35 perc alatt előnybe került.
A második szettet rögtön brékkel kezdte Zverev, és mivel innentől mindketten hozták adogatójátékukat, első mérkőzéslabdáját értékesítve 1 óra 25 perc után ő ünnepelhetett.
Zverev hatodik mérkőzését játszotta Nadal ellen és először győzte le.
A csoport másik összecsapásán a 21 esztendős görög Sztefanosz Cicipasz szintén első sikerét (öt mérkőzésből) könyvelhette el a két évvel idősebb orosz Danyil Medvegyev ellen.
