Kolcsár Zoltán a tanácsülésen elmondta: cégük húsz éve épít zöld tetőket és most is egy steril területet alakítanának át zöldövezetté, amely hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár 2030-ra klímasemleges város legyen. Úgy vélte, a belvárosban egy ilyen zöldövezet nagyon fontos lehet. Rámutatott: a zöld tető kialakítása nem hasonlítható össze a faültetéssel. „A zöld tetőkre ültetendő fák törzsének átmérője elérheti akár a 20 cm-t is. Árnyékot ad, tehát nem kell tíz évet várni, amíg a facsemete megnő” – fogalmazott a szakember, aki szerint a tervezett munkálat nagyon bonyolultnak számít. „El kell távolítani a rossz állapotban levő vízszigetelő réteget és új, korszerű réteget kell helyette lefektetni, amely képes akár 200 ezer liter víz megőrzésére. Emellett új vasbeton tartószerkezetet kell kialakítani, és a tetőszerkezetet teljes körűen megerősíteni” – sorolta a feladatokat a kivitelező. Hozzátette: a parkolóház a hat hónaposra tervezett munkálatok ideje alatt is üzemelhet. A karbantartási munkálatokat az első három évben a kivitelező fogja elvégezni. Kolcsár szerint ezek pont az első három évben fognak sokba kerülni, amíg a fák megszokják a környezetet.
„Nem látom a határozattervezetben a műszaki szakvéleményt, és hogy ki írta alá. Nem tudom, mi a maga mestersége, de a mérnöki munka konkrétumokból áll. Ne meséljen tovább, mert a kolozsváriaknak elegük van a mesékből. Most, amikor gazdasági válság van, és mindenki keresgéli a zsebében a másnapi kenyérre valót, felmerül a kérdés, hogy miért van szükség erre a projektre. Arra kérem a polgármestert, hogy ne dobja ki az ablakon a kolozsváriak pénzét” – fogalmazott Anca Ciubăncan AUR-os tanácsos, aki szerint a projektnek több hiányossága is van, és nem éri meg, hogy feláldozzák magukat érte a nehéz anyagi körülmények között.
Dan Tarcea liberális alpolgármester kifejtette: habár soknak tűnik az összeg, de egy hagyományos park kialakítási költségei is nagyok, és mivel a polgármesteri hivatal nem rendelkezik park vagy zöldövezet kialakításához szükséges nagyobb területtel, ezért egy 800 négyzetméteres zöldövezetet csakis telek-kisajátítás által hozhat létre. A kisajátítási eljárás pedig hosszadalmas és költséges. Az AUR-os tanácsos figyelmébe ajánlotta a 181 oldalas határozattervezetet, amelyben megtalálhatja a műszaki szakvélemény fontosabb állításait, illetve következtetéseit.
Ovidiu-Ioan Săcară szociáldemokrata tanácsos is túl nagynak találta az árat, és azt mondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem célszerű ez a befektetés. Alexandra Holom REPER-es tanácsos a karbantartási költségek csökkentését tartotta fontosnak. Adela Spaimoc REPER-es tanácsos elismerte, hogy hasonló zöld tetők több európai nagyvárosban találhatóak, de a villamos energia- és vízfogyasztás gazdaságossá tétele mellett kardoskodott. Adriana Cristian USR-s tanácsos azt kifogásolta, hogy csak egy tervváltozatot dolgoztak ki. Robert Helmer USR-s tanácsos azt nem értette, hogy miért üldögélnének az emberek a parkolóház tetején üldögélni órákon át. A határozatot végül 15 igen, 3 ellenszavazattal és hat tartózkodással fogadták el.

