Vízum nélkül az Egyesült Államokba?

Vízum nélkül az Egyesült Államokba?
A Visa Waiver programmal kapcsolatos erőfeszítésekről az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Marcel Ciolacu elmondta: szilárd meggyőződése, hogy az ott élő román közösség segítségével 2025-ben valósággá válik a romániaiak egyik leghőbb vágya.

A fogadáson jelen levő Kathleen Kavalec, az USA bukaresti nagykövete kijelentette, hogy a stratégiai partnerség „soha nem volt még olyan fontos, mint most”, az Ukrajnában zajló háború jelentette fenyegetés miatt.

„Románia erős partner, és számos erőfeszítést tett Ukrajna támogatására, különösen a gabonaszállítás, a menekültek befogadása és a katonai asszisztencia terén” - mutatott rá az amerikai diplomata.

Kavalec beszélt a Románia által az USA-tól vásárolt hadászati eszközökről is, amelyek arra szolgálnak, hogy az ország elrettentő és védelmi pozícióját megerősítsék a NATO keleti szárnyán.

(Borítókép: gov.ro)