
A címvédő magyar együttes vasárnap fölényesen verte az Egyesült Arab Emírségek válogatottját, majd a nyolcaddöntőtől zajló hétfői folytatásnál magabiztosan győzte le a grúzokat/georgiaiakat és a kínaiakat, az elődöntőben pedig szorosabb mérkőzésen, de ugyancsak meggyőzően a románokat. A fináléban az olaszokkal került szembe, akiket a júniusi, genovai Európa-bajnokság döntőjében tíz találat különbséggel múlt felül. Ugyancsak a magyarok sikerével zárult tavaly az egymás ellen megvívott olimpiai negyeddöntő.
A mostani döntő eleje is jól alakult, Szilágyi Áron és Rabb Krisztián asszója után 10–4 volt az állás. Gémesi Csanád azonban megszenvedett az agresszíven támadó Michele Gallóval, aki 11–4-re nyerte a párharcot. Szilágyi 6–2-re verte Matteo Nerit, azonban a Gémesi helyére beállt Iliász Nikolász is kikapott – 8–2-re – Luca Curatolitól, innentől pedig már végig az olasz vezettek. Rabb szűk vereséget szenvedett, akárcsak a visszacserélt Gémesi, majd Szilágyi sem tudott mit kezdeni a mindhárom asszóját megnyerő Gallóval. Végül Rabb faragott a hátrányból Curatolival szemben, de az olaszok így is nyolc tus különbséggel nyertek.
A legutóbbi világbajnokságon, 2023-ban, Milánóban a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi, Decsi Tamás négyes győzött, az olimpián a Szilágyi, Szatmári, Gémesi, Rabb összeállítású együttes lett második, az idei Eb-n pedig a Szilágyi, Szatmári, Rabb, Iliász alkotta válogatott nyert aranyérmet.
A mostani csapat a negyedik magyar dobogós helyezést harcolta ki a tbiliszi vb-n: korábban ezüstöt nyert a párbajtőröző Siklósi Gergely, illetve bronzot a tőröző Szemes Gergő, valamint a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott.
A két éve a milánói vb-n 10. Románia ezúttal Radu Niţu, Vlad Covaliu, Răzvan Ursachi és George Dragomir összetételben magabiztos győzelemmel kezdett Venezuela ellen, majd hétfőn a semleges színekben versenyző oroszokkal sem volt sok gondja, később meg izgalmas csatában a franciákat is legyűrte a negyeddöntőben.
A magyarok ellen a hatodik párharc végéig szoros volt az állás, és az asszókon belül sem volt nagy mozgás. A hetedikben viszont Gémesi öttel is vezetett Dragomir ellen, igaz, ebből csak hármat tudott megőrizni. Hasonlóan alakult Szilágyi Covaliu elleni meccse is, előbb nőtt, majd ahhoz képest csökkent a különbség, de Rabb így is négy találatnyi előnyben kezdhette a záróasszót Niţu ellen. A 40–36-ról induló párharcban az első tust ő adta, aztán a román akciói voltak érvényesek, 43–40 után viszont egyértelmű, egylámpás találatokkal dőlt el a mérkőzés (45–40).
Valeri Șturbabin és Tiberiu Dolniceanu együttese a bronzmérkőzésen 30–22-es hátrányban is volt Japán ellen, de az utolsó három csörtében sikerült a nagy fordítás. Ursachi ehhez 13–4-es sikerrel járult hozzá, Covaliu és Nițu pedig bebiztosította a 45–41-es győzelmet.
Romániát 12 sportoló képviselte a vb-n, férfi viszont csak a már említett négy kardozó volt, akik túlteljesítve a küldöttség eredeti elvárását (egy 4–6. helyezés) a dobogó legalsó fokára kapaszkodhatott fel.
Eredmények, férfi kard, csapatverseny (32 együttes):
A 32 között: • Magyarország–Egyesült Arab Emírségek 45–18 • Románia–Venezuela 45–23.
A 16 között: • Magyarország–Grúzia/Georgia 45–36 • Románia–Oroszország (semleges színekben) 45–38.
Negyeddöntő: • Magyarország–Kína 45–34 • Románia–Franciaország 45–43 • Japán–Koreai Köztársaság 45–40 • Olaszország–Lengyelország 45–28.
Elődöntő: • Magyarország–Románia 45–40 • Olaszország–Japán 45–36.
Bronzmérkőzés: • Románia–Japán 45–41. Döntő: • Olaszország–Magyarország 45–37.
Végeredmény, férfi kardcsapat: 1. Olaszország, 2. Magyarország (SZILÁGYI ÁRON, GÉMESI CSANÁD, RABB KRISZTIÁN, ILIÁSZ NIKOLÁSZ), 3. ROMÁNIA (VLAD COVALIU, GEORGE DRAGOMIR, RADU NIŢU, RĂZVAN URSACHI).
A hetedik helyen végzett a magyar női tőrcsapat, Románia a 13. helyen zárt. A Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Wolf Eszter összeállítású együttes a kínaiak legyőzése, illetve az olimpiai és vb-harmadik japánoktól elszenvedett vereség után az 5–8. helyért előbb szoros mérkőzésen egyetlen találattal kikapott a spanyoloktól, majd hárommal legyőzte az ukránokat. Előbbi mérkőzésen Kondricz plusz hetes találati mutatóval emelkedett ki a társai közül, utóbbin pedig Pásztor zárt plusz néggyel. A vb-t a világranglista 11. helyéről kezdő magyarok a legjobb nyolc közé kerüléssel jó eredményt értek el, de pont ugyanazok szerepeltek közvetlenül előttük a rangsorban, akik velük együtt az 5–8. helyezésért küzdöttek. A négy közé a FIE-rangsor első négy helyezettje jutott be.
A romániai csapat (Mălina Călugăreanu, Rebeca Cândescu és a temesvári Miti Bikfalvi Ingrid Vera) a főtáblán Ausztria elleni sikerrel kezdett, a nyolcaddöntőben viszont csak 4 (!) tust tudott összekaparni az első kiemelt olaszok ellen. A 9–16. helyért újabb vereség következett az oroszoktól, ezt viszont két győzelem követte Egyiptom és Kína ellen, ami végül 13. helyet ért.
Eredmények, női tőr, csapatverseny (29 együttes):
A 32 között: • Magyarország–Mexikó 45–18 • Románia–Ausztria 45–41.
A 16 között: • Magyarország–Kína 35–31 • Olaszország–Románia 45–4.
A 9–16. helyért: • Oroszország (semleges színekben)–Románia 45–33. A 13–16. helyért: • Románia Egyiptom 45–33. A 13. helyért: • Románia–Kína 45–33.
Negyeddöntő: • Olaszország–Ukrajna 45–34 • Franciaország–Kanada 45–40 • Japán–Magyarország 45–32 • Egyesült Államok–Spanyolország 45–43.
Az 5–8. helyért: • Spanyolország–Magyarország 45–44. A 7. helyért: • Magyarország–Ukrajna 42–39.
Elődöntő: • Franciaország–Olaszország 45–34 • Egyesült Államok–Japán 45–41.
Bronzmérkőzés: • Olaszország–Japán 45–30. Döntő: • Egyesült Államok–Franciaország 45–24.
Végeredmény, női tőrcsapat: 1. Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …, 7. MAGYARORSZÁG (PÁSZTOR FLÓRA, KONDRICZ KATA, LUPKOVICS DÓRA, WOLF ESZTER), …, 13. ROMÁNIA (MĂLINA CĂLUGĂREANU, REBECA CÂNDESCU, MITI BIKFALVI INGRID VERA).