A CulturMedia sajtóközleménye szerint felháborodásukat az a kormányrendelet váltotta ki, amely 'két részletben 10 százalékot ad a szegényeknek, miközben más, politikailag támogatott kategóriák többszöri béremelésben részesültek, néha még kéretlenül is.' A tiltakozók a Szégyen rendeletének nevezik közleményükben az említett jogszabályt.
A szakszervezetek kérik, hogy a kormány hagyjon fel 'diszkriminatív bérpolitikájával' és ne reagáljon 'megvetéssel, közömbösséggel és populista nyilatkozatokkal' a múzeumi és könyvtáralkalmazottak, illetve a közigazgatási dolgozók követeléseire. Azt írták, jogos igényeikre a kormány a társadalmi párbeszéd helyett elbocsátásokra utaló burkolt fenyegetésekkel reagált.
Kifejtették, elfogadhatatlannak tartják, hogy olyan politikai alakulatok által kormányzott EU-s országban, amelyek doktrínája korrekt szociálpolitikákat ír elő, 'hajcsárattitűddel' bánnak a párbeszédet és megoldást kérő alkalmazottakkal.
(Borítókép: CulturMedia/Facebook)