Vezetői kihívások és megoldások – immár könyvben is

Vezetői kihívások és megoldások – immár könyvben is
Többek egybehangzó véleménye szerint hiánypótló kötet látott napvilágot az Exit Kiadónál, hasonló tartalmú kiadvány ugyanis nem jelent meg magyar nyelven Erdélyben. László Judit Vezetői kihívások és megoldások című könyvét június 12-én mutatták be Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában.

(Borítókép: Az esemény résztvevőil balról jobbra: Zsigmond István, Széll Levente, Soós Réka, Nagy Károly,  Fejér Attila, Gorbai Attila, László Judit, és Nagy Péter. Fotó: Biró István)

A kötetbemutatóként meghirdetett eseményt leginkább kerekasztal-beszélgetésnek nevezhetnénk, amelynek során az is kiderült, hogy nem csak a most megjelent, Beszélgetés erdélyi cégvezetőkkel alcímet viselő könyv hiánypótló, de a hasonló tematikájú beszélgetések is hiányoznak a kolozsvári, magyar nyelvű események palettájáról. Az érdeklődők létszámából is arra lehetett következtetni, szívesen vennének részt ezeken mindazok, akiket érdekel a gazdasági-vállalkozói szféra, és azok is, akik ezen a téren tevékenykednek.

A könyv szerzője, az ITszektorban vállalkozóként tevékenykedő László Judit két évvel ezelőtt indította útjára konok kitartással szervezett beszélgetéssorozatát, amelynek célja az volt, hogy bemutassa az erdélyi, romániai vezetőket, „akiknek a csapatában itthon is fejlődőképes munkát, kiegyensúlyozott életet lehet teremteni”, mint írja a könyv előszavában. Így tehát a többé-kevésbé havi rendszerességgel jelentkező sorozat vendégeinek lehetőségük volt arra, hogy beszéljenek megvalósult álmaikról vagy épp zátonyra futott kezdeményezéseikről, az önerőből, kemény munkával, itthon elért eredményeikről, nulláról indított vállalkozásukról, vezetői kihívásokról, de örömeikről és problémáikról, vagy akár bukásaikról is.

A beszélgetéssorozat házigazdáját ugyanakkor az is érdekelte, hogy meghívottai cégvezetőkként biztosítanak-e fejlődési lehetőségeket alkalmazottaiknak, hagynak-e elfajulni konfliktusokat, milyen kritériumok alapján választják ki a munkatársakat, vagy felme rült-e bennük az évek során – a különböző nehézségekkel szembesülve –, hogy jobb lenne külföldön folytatni a munkát.

A most megjelent könyvben ebből a beszélgetéssorozatból szerepel egy válogatás, a kötetben a Rhédey-ház pincéjében elhangzott szabad, élő beszélgetések szerkesztett átiratát találhatja az olvasó. Akit érdekel, mindegyik interjú végén megtalálja a cégvezető, a cég elérhetőségét.

A fotókkal ellátott, különleges tördelési megoldással szerkesztett kötetben hat cégvezetőt ismerhet meg az olvasó: Fejér Attilát, Gorbai Attilát, Nagy Károlyt, Soós Rékát, Széll Leventét, és Zsigmond Istvánt.

A több mint kétórás eseményen számos kérdés elhangzott a közönség soraiból is, ez is azt bizonyítja, hogy szükség van hasonló rendezvényekre, illetve hasonló jellegű kiadványokra. Kérdésre válaszolva László Judit elmondta: szándékában áll további interjúk megjelentetése, ezért is szerepel a borítón az 1.0.

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Gloria! Gloria! Istennek dicsőség, a földnek békesség!

Az ünnep közeledésében jó ideje szemlélhetem felpörgetett, embert magából kifordítóan zajló életsodrásunkat. Mozzanataiban, a zsúfolódó programokban, a siető emberek arcán kiülő érzésekben, vásári tolongásban, vélt és valós lényeg-keresésben… Mindaz, ami zajlik, valamiképp hitünk, értékrendünk kisugárzása. Mint egykoron, Betlehemben.

Máskép(p)

„Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az Úr színe előtt: hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.” (2Kir 23,3)

Máskép(p)

„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz!” (Iz 52,7), olvassuk Izajás próféta szavait a karácsonyi ünnepi szentmise első olvasmányában. Ez az örömhír nem más, mint annak bizonyossága, hogy Isten nem marad a távolság biztonságában. Közel lép az emberhez, megszólal, sőt testté lesz közöttünk.

Máskép(p)

Mózes, Isten embere, a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás eseményének egyik kritikus pillanatában egy egészen meglepő, furcsa és váratlan kéréssel fordult a vele beszélgető Istenhez. „Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!” (2Móz 33,18)

Máskép(p)