Veronai buszbaleset: az RMDSZ osztozik a hozzátartozók fájdalmában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült arról, hogy szombatra virradó éjszaka súlyos és tragikus buszbalesetet szenvedett a magyarországi Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak és tanárainak egy csoportja Veronában.

A halálos áldozatokat és súlyos sérüléseket követelő tragédia felfoghatatlan veszteség a hozzátartozóknak, egy egész nemzetnek, és megrendítő mindannyiunk számára, akik akaratlanul is saját gyermekeink, családunk épségére és biztonságára gondolunk – írja közleményében a szövetség elnöke, Kelemen Hunor.

„Példamutató az az összefogás, amely a tragédia óta tapasztalható, felnézünk azokra, akik most, amikor ekkora a veszteség, közösen sietnek azok támogatására, akiknek jelenleg nagy szükségük van erre. Az elkövetkező napokban legyünk magunk is az a hős diák és tanár, aki a kilátástalanságban is képes embertársain önzetlenül segíteni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség osztozik a hozzátartozók és magyar honfitársaink fájdalmában, lelki és testi gyógyulást kíván a szerencsétlenség túlélőinek.”

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír