Semmelweis és Radnóti a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
– A film a bemutatását követően nézőszám rekordokat döntögetett. Milyenek voltak a visszhangok, hogyan fogadta a közönség?
– Koltai Tanár Úr és alkotói csapata nagyon komoly művészi dilemmával találkozott már az előkészítés legelején: hogy pontosan, kiknek is készítsen filmet. A művészemberek 99%-a magának dolgozik, és azt hiszem, ez rendben is van így, bíznunk kell benne, hogy mások is néznek majd arra, amerre mi szeretnénk. De idősebb, tapasztaltabb mestereink tudnak azonosulni a társadalmi igényekkel is. Így egyszerre tud készülni a film a társadalom minden szegletének, és egyszerre az alkotók szenvedélyéből és örömére. Azt hiszem ez a helyzet állt elő ennél a filmnél a Tanár Úrnak hála, és ez hozta ezeket a szinte hihetetlen nézettségi adatokat.
– Oscarra jelölték a filmet, milyen esélyt adsz neki? Tudomásod szerint milyen szempontokat vesznek figyelembe ilyenkor?
– Minden ország jelölhet filmet. Magyarország a Semmelweis filmet jelölte. Én örülök ennek, természetesen, de nem tudom, mennyire lesz létjogosultsága, izgatottan várom.
– Mennyire „engedted el” ezt a szerepet, merthogy bevallásod szerint nagy érzelmi ráhatással járt ez a feladat.
– Az ember mindig a saját lelkével tölti fel – úgymond – a szerepét, feltépi régi sebeit, próbál reflexíven jelen lenni a hibáival is. Hónapokon keresztül ez a folyamat megpróbáló tud lenni, de jó esetben egy idő után kezd megszületni egy új lélek ezen érzések összességéből. Ez az általam alakított szereplő lelke, ami a forgatás időtartama alatt fontosabbá válik, mint az enyém. Ez az egyik legizgalmasabb érzés, és éppen ezért fájdalmas aztán az elválás, azaz a forgatás vége.
– Miért esett a választás most épp Radnóti Miklósra?
– Radnótit több millió társával együtt idén 80 éve lőtték tömegsírba. Félelmetesen kevés időnek tűnik. És most újra itt van körülöttünk a háború, a világ több pontján. Nehezen fogja fel az ember. Talán nem is tudja. Szerettem volna foglalkozni azzal, hogy mit ad nekünk a háború, hogyan változtatja meg az embert, a kapcsolatait, a testét, a lelkét. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni részletesen dokumentált élete gyönyörű lehetőség volt nekünk erre. Egy évet töltöttünk velük, és ahogy utóbb írtam, most ők lettek a legfontosabbak.
– Mesélj az előadás koncepciójáról, a címválasztásról, és a Radnótihoz kapcsolódó Poket kiadványokról.
– Az előadás koncert és színház határán mozog, a Qjúb formáció eddigi talán legszínháziasabb produkciója. Ezért is tudtuk bemutatni a Budapest Nemzeti Színház nagyszínpadán, ami fontos és hálás visszaigazolás ennek a kísérleti alkotóközösségnek. Az „Ázott hajában hét halott bogár ragyog” szerintem egy gyönyörű Radnóti-sor, amiben benne vannak ők ketten, de benne van az elmúlás, az álom és a természet is. Radnóti az úgynevezett Bori noteszbe írta utolsó verseit, amelyek nélkül a magyar kultúrtörténet egészen másmilyen lenne. Nem csak a versek, hanem a keletkezés körülményei miatt is. Egy költő, aki a saját sírjának szélén is ír. Ezeknek a kéziratoknak, és az úgynevezett abdai dokumentumoknak hozzuk pontos másolatát Poket-kiadvány formájában.
– Mi a közös számodra József Attilában, Nemes Nagy Ágnesben, Cseh Tamásban, Csoóri Sándorban, Pilinszkyben és Radnótiban?
– Minél több időt töltök a földön, annál inkább látom, hogy semmi sem egyszeri, hogy minden ismétlődik. És minél többet foglalkozom az ő életükkel, mítoszokkal és szakrális szövegekkel, annál fontosabbá válik, hogy megtaláljam korunkat, hogy melyik másik időszaknak az ismétlését éljük. Felteszek ma egy kérdést, és ők válaszolnak. És ők mind-mind fontos válaszadók, akik segítenek megtalálni a helyünket.
– Mik a jövőbeli tervek? Kinek az életművével foglalkoztok legközelebb a Qjúb csapattal?
A tíznapos turné erről is fog szólni, hogy kitaláljuk, mivel fogunk foglalkozni a jövőben. Remélem, tudjuk egy irányba folytatni.