Szano Kaisu a 29. percben vezetést szerzett az ázsiaiaknak, de Casemiro a második játékrész elején egyenlített, majd a csereként pályára lépett Martinelli döntötte el a továbbjutást a ráadásban.
A japán válogatott még sosem nyert mérkőzést világbajnokság kieséses szakaszában, korábban háromszor a csoportkörből sem jutott tovább, háromszor pedig a nyolcaddöntőben esett ki.
A brazilok a legjobb 16 között az Elefántcsontpart–Norvégia párharc győztesével játszanak vasárnap este New Yorkban.
A brazil válogatott rögvest magához ragadta a kezdeményezést, az első tíz percben szinte végig a japánok térfelén tartotta a labdát, de gólszerzési lehetőséget nem alakított ki. Idővel az ázsiaiak is vezethettek néhány támadást, de eredménytelen szabadrúgáson és Ueda Ajasze fejesén kívül nem sok lehetőségük akadt. Közben az ötszörös vb-győztes támadásaiból továbbra is hiányzott az átütőerő, majd a 29. percben Szano Kaisu labdát szerzett a kezdőkörben, végigrobogott az ellenfél térfelén, és 21 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0–1). Japán az első félidőben az egyetlen kaput eltaláló lövéséből került előnybe. A dél-amerikai együttes hátrányban még inkább nehezebben jutott el ellenfele tizenhatosáig, Vinícius és Matheus Cunha lövésénél pedig Szuzuki Zaion védett könnyedén. A hajrában a brazilok szándékosan visszahúzódtak, átengedve a területet a japánoknak, akik viszont nem nagyon akartak nyomást gyakorolni az ellenfél védelmére.
Fordulás után Brazília a mérkőzés elejéhez hasonlóan újra a kapuja elé szorította ellenfelét, ezúttal azonban inkább a beadásokkal próbálkozott. Az ívelgetések aztán eredményre vezettek, mert Gabriel emelése után Casemiro az 56. percben fejjel egyenlített (1–1). Sőt a Manchester United középpályásának találata előtti támadásnál már Cunha is gólt szerezhetett volna, de a labda a gólvonalon álló Tomijaszu Takehiro válláról a kapus kesztyűjére pattant, majd vissza a belső védő elé, akinek csapattársa végül felszabadított. A döntetlennel a brazil együttes nem elégedett meg, de Vinícius cselsorozatát követően Szuzuki ütötte a bal kapufára a labdát. Állandósult a brazil mezőnyfölény, az utolsó negyedórában az ellenféltől jobbára már csak a védekezésre tellett, s végül a 96. percben a csereként beállt Gabriel Martinelli a bal alsó sarokba rúgta a labdát.
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
BRAZÍLIA–JAPÁN 2–1 (0–1)
Houston, NRG Stadion, 68 777 néző. Vezette: Maurizio Mariani (Olaszország).
Brazília: Alisson Becker – Danilo, Marquinhos, Gabriel Magalhães, Douglas Santos – Bruno Guimarães (98. perc Danilo Santos), Casemiro (92. perc Fabinho), Lucas Paquetá (46. perc Endrick) – Rayan, Matheus Cunha (66. perc Gabriel Martinelli), Vinícius Júnior. Szövetségi kapitány: Carlo Ancelotti (Olaszország).
Japán: Szuzuki Zion – Tanigucsi Sogo, Tomijaszu Takehiro, Ito Hiroki – Doan Ricu (66. perc Szugavara Jukinari), Kamada Daicsi (78. perc Tanaka Ao), Szano Kaisu, Ito Dzsunja (78. perc Macsino Suto), Nakamura Keito (66. perc Szuzuki Dzsunnoszuke) – Ueda Ajasze, Maeda Daizen (97. perc Ogava Koki). Szövetségi kapitány: Morijaszu Hadzsime.
Gól: Casemiro – 56. és Gabriel Martinelli – 96. perc, illetve Szano Kaisu – 29. perc.

