Vannak vidékek – versmondó és versfilmpályázat középiskolásoknak

Vannak vidékek – versmondó és versfilmpályázat középiskolásoknak
Kárpát-medencei szintű versmondó versenyt hirdet középiskolások számára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Magyar költészet napjához kapcsolódva, a 2020-as évre hirdetett nemzeti összetartozás év jegyében. A verseny célja felfedeztetni és megismertetni a Kárpát-medence 100 éve széttagolt magyar nyelvű költészetét – olvasható a szervezők szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

A versenyre Erdélyből és a Kárpát-medence többi külhoni magyar régiójából várnak verskedvelő diákokat. A jelentkezők Kányádi Sándor Vannak vidékek című ciklusának egyik választott versével, illetve egy másik szabadon választott határon túli magyar (1920 után a mai Magyarország határain kívül élő) költő alkotásával jelentkezhetnek a megmérettetésre.

A verseny kétfordulós, és két kategóriában (9–10., illetve 11–12. osztály) zajlik. A 2020. április 4-én, a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban szervezett megmérettetésen a szavalatokat háromtagú szakmai zsűri értékeli. A jelentkezők számának függvényében az országos döntőt megelőzően regionális fordulót szerveznek, olvasható a közleményben.

Jelentkezni, március 16-ig, az alábbi linken lehet: https://forms.gle/GjZhKorhoyzMQeuq8

Versfilmpályázat

Az RMPSZ a Vannak vidékek Kárpát-medencei versmondó versenyhez kapcsolódva versfilm-pályázatot is hirdet középiskolás diákok számára, határon túli magyar költők verseihez és a „Vannak vidékek” mottóhoz kapcsolódóan.

A pályázat benyújtható egyénileg vagy csoportosan is, a videó legtöbb 3 perces lehet, formai megkötés – képi világra, zenére, vagy más audioeszközöket tekintve – nincs, az alkotáshoz alkalmazható élőszereplős-, animációs-vagy montázstechnika, illetve ezek ötvözete is. A választott vers sorait, részleteit lehet szavalni vagy feliratként megjeleníteni, de pusztán képsorokkal is kifejezhető a vers tartalma, hangulata, üzenete. A látványelemekben szintén sokszínű technika alkalmazható: videofelvételek, kézzel és számítógéppel rajzolt figurák, báb- vagy gyurmaalakok, tárgyak és fotókivágások stb. – áll a közleményben.

A szervezők a filmkészítés folyamatára vonatkozó leírást is közöltek. A közlemény szerint először a látványelemeket kell megtervezni, elkészíteni, összegyűjteni (saját digitális vagy szkennelt fotók, internetről jogtisztán letöltött, vagy az alkotó által rajzolt művek, videofelvételek stb.), majd ezeket meg kell szerkeszteni (tagolás, ok-okozati, időbeli, térbeli összefüggések, kreativitás, lényegre fókuszálás). Ezt követően, ha szükséges a szöveget kell rögzíteni, majd a megfelelő zenei aláfestést kell kiválasztani (opcionális). A szervezők kérik az alkotások végén a jelentkezők a felhasznált forrásokat tüntessék fel. A 2020. március 16-ig lehet beküldeni, az alábbi linken: https://forms.gle/vim7tPpiGjtqT8CP8

A versfilmeket háromtagú szakmai zsűri értékeli, akik a képalkotást, képminőséget (operatőri munka), ötletességet, kreativitást, a vizualitás és a tartalom összhangját (érthetőség, koherencia), a hangalkotást s annak minőségét (aláfestő zene tartalomhoz való illeszkedése), valamint a források, hivatkozások minőségét és a jogtisztaságot értékelik.

A verseny díjait az április 4-i, szovátai versmondó versenyen adják át.