Változik a háziorvosok vakcinaellátásának eljárása

Változik a háziorvosok vakcinaellátásának eljárása
Az év közepétől változni fog a háziorvosok vakcinaellátásának eljárása - jelentette be ma az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila egy konferencián elmondta, hogy a tervek szerint az év közepétől egyenesen a rendelőbe szállítják a háziorvosok által igényelt oltóanyagokat, nem a megyei egészségügyi igazgatóságoktól kell elvenniük a készítményeket, ahogy jelenleg történik. Így kevesebb bürokráciával jár majd a procedúra - tette hozzá.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a közeljövőben a krónikus betegek vagy a más kategóriákba tartozók kompenzált áron juthatnak majd hozzá bizonyos oltóanyagokhoz.Példaként a humán papillomavírus (HPV) és az influenza elleni oltást említette Alexandru Rafila.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak olyan kormány beiktatását hajlandó megszavazni, amelyben miniszterekkel részt vesz - döntötte el a párt országos politikai bizottsága hétfőn. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett határozat szerint a PSD két megoldást lát lehetségesnek a négy hónapja tartó kormányválságra: egy kisebbségi PSD-kormány, vagy egy más pártokkal közösen, "a PSD körül" kialakított koalíciós kormány beiktatását.
Belpol