Alin Vaida fesztiváligazgató közölte: a fesztivál történetében először történik, hogy egy együttes, most a romániai JazzyBIT, a fesztivál teljes ideje alatt a fesztiválozókkal lesz. Vélhetőleg azért esett a JazzyBIT együttesre a választás, mivel ez az együttes – akárcsak a fesztivál – fennállásának 13. évfordulóját ünnepli. A JazzyBIT több koncerten lesz látható-hallható: szombaton 17.30 órától a Hill Stage-ben DJ K-lu-val, továbbá vasárnap 19.30 órától Omar Sosa kubai dzsessz-zenésszel. A fellépők között van a budapesti jazzbois együttes, amely szombaton 18.30 órától lép fel a Backyard Stage-en. A koncertek mellett a zenészekkel való beszélgetéseket is tartanak Întâlniri pe prispă címmel, a fesztivál honlapján közzétett program szerint. A rendezvény június 6-án, pénteken 14 órától kezdődik, míg szombaton és vasárnap 12 órától.
Denisa Dan fesztiválmenedzser elmondta: mivel a Kányafői / Uliului utcában útjavításokat eszközöl a polgármesteri hivatal, ezért a lakók kénytelenek azt az utat használni, amely közel van a néprajzi múzeumhoz, azaz a fesztivál helyszínéhez. Ezért felkérik mind a Kányafői, mind a környező utcákban lakó gépkocsi tulajdonosokat, még a fesztivál kezdete előtt jelentkezzenek a szervezőknél, hogy autójukat nyilvántartásba vegyék, és azok zavartalanul közlekedhessenek. A fesztivál szervezői javasolják a Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP) buszaival való odajutást, például a 37-es járat gyakrabban fog járni a fesztivál ideje alatt, illetve a biciklis utazást. Bicikliparkolót is ki fognak alakítani. A 12 évnél fiatalabbak ingyenesen vehetnek részt a fesztiválon, de csak nagykorú felnőtt kíséretében. Kiskorúak esetén szükség van a szülők írásos nyilatkozatára.
A háromnapos fesztiválbérlet ára 449 lej, míg a napijegyeké 240 lej. Már tavaly meghirdették az idei fesztiválra a bérletvásárlást kedvezményes, azaz 250 lejes áron, ennek köszönhetően már 3000 bérletet eladtak. Hasonlóképpen meg lehet vásárolni a jövő évi fesztiválbérletet, mindössze 150 lejért. A szervezők szerint a stábbal együtt 7000 személy vehet részt egy időben a fesztiválon. A koncertek és a zenével kapcsolatos beszélgetések mellett műhelytevékenységek során tekinthetünk be a pálinkafőzés rejtelmeibe. A júniusi fesztivál mellett szeptember 19-e és 21-e között megszervezik a Sétatéren a fiatal dzsessz-zenészek versenyét is.