US Open: Fucsovics először jutott túl az első fordulón

Babos és Buzărnescu búcsúzott, Ţig és Cirstea nem

US Open: Fucsovics először jutott túl az első fordulón
Megtört a jég az e heti világranglistán a 66. helyen álló Fucsovics Márton számára: pályafutása során először sikerült átverekednie magát az amerikai nyílt teniszbajnokság nyitófordulóján. Fucsovics a többi GS-viadalon már „kóstolta” a második forduló ízét, ezúttal pedig – ötödik nekifutásra – kedden már a US Open első főtáblás győzelmének örülhetett, miután a papírformát igazolva felülmúlta a bolíviai Hugo Dellient (97.).

Fucsovics az elején ugyan elvesztett egy adogatójátékot, de aztán magabiztosan teniszezve zsinórban öt játékot nyert, és behúzta a szettet. A második játszmában 3:3 után szakadt meg az egyensúly Fucsovics brékjével, az utolsóra pedig végleg elfogyott a 27 éves rivális puskapora: csak egyetlen játékot tudott nyerni, így Fucsovics összességében – nagyjából egy és háromnegyed óra alatt – három könnyű szettben diadalmaskodott. A magyar teniszező következő ellenfele az a bolgár, amúgy 14. helyen kiemelt és korábbi világbajnok Grigor Dimitrov lesz, akit a múlt héten, a Cincinnatiből New York-ba áthelyezett tornán legyőzött.

 
 

Babos és Buzărnescu búcsúzott, Ţig és Cirstea nem

Babos Tímeának viszont, akinek a sorsolás egyáltalán nem volt szerencsés, a végállomást jelentette az első forduló: kevesebb, mint egy óra alatt csomagolhatott, miután a világranglistán 14. Madison Keys esélyt sem adott neki. Az amerikai, hetedik helyen kiemelt teniszező mindkét szettben csupán egyetlen játékot engedélyezett a ranglista 101. helyén álló vetélytársának, akinek talán csak az lehet öröm az ürömben, hogy így más minden erejével a párosversenyre koncentrálhat, ahol a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán az első számú favoritnak számít.

Szintén kiesett Mihaela Buzărnescu (122.), akit a korábbi top10-es teniszező, a US Open 2017-es győztese, vagyis az amerikai Sloane Stephens (39.) két azonos szettben, magabiztosan győzött le.

Túl van viszont az első fordulón Sorana Cirstea (77.) és Patricia Ţig (88.). Előbbi nagy csatát vívott a hazaiak képviselőjével, Christina McHale-lel (75.), akit végül sikerült két szettben vernie. Az elsőben 5:4-ig fej-fej mellett haladtak, Cirstea éppen ekkor, mondhatni a legjobbkor vette el riválisa adogatását. A forgatókönyv a második szettben megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy ezúttal 6:5-nél jött a brék, amely egyben a meccset is jelentette Cirsteának, akinek a következő fordulóban már jóval nehezebb dolga lesz, hiszen a magyar származású, brit színekben versenyző 9. számú kiemelt, Konta Johanna (13.) vár reá.

Ţig mérkőzése már korántsem volt ilyen intenzív, ellenfele, a japán Kurumi Nara (142.) gyakorlatilag néző volt a mindössze 58 percet tartó meccs során. A 32 közé jutás azonban Ţig számára is kemény dió lesz, ugyanis a világranglistán 24. Donna Vekic  a következő ellenfele – a horvát teniszező a US Open 18. számú kiemeltje.

Az első körből továbbjutott román lányok jutalma 100 ezer dollár.

Clijsters idén nem fog nyerni…

Ami a női mezőny további találkozóit illeti, az első kör zárultával biztossá vált, hogy a nagy visszatérő – nyolc év után volt ismét főtáblás – Kim Clijsters idén nem fogja megszerezni negyedik US Open-címét, ugyanis a 37 éves belga kikapott az orosz Jekatyerina Alekszandrovától. Búcsúzott a Clijstershez hasonlóan szintén korábbi világelső, de vele ellenétben „csak” kétszeres bajnok Venus Wiliams is: az amerikai számára azért maradhat emlékezetes az idei kiírás, mert sorozatban 22. alkalommal volt főtáblás, ezzel új rekordot állított fel. A Williams-família ugyanakkor továbbra is szurkolhat a 24. GS-trófeájára hajtó Serenának, aki 102. mérkőzését nyerte meg a US Openen, s ezzel ő is bekerült a rekorderek közé, ugyanis megelőzte a 101 győzelemmel eddigi csúcstartó Chris Evertet. 

Az első forduló utolsó játéknapján a legjobb 64 közé jutott az idei Australian Open bajnoka, a második kiemelt Sofia Kenin, és továbblépett a spanyol Garbine Muguruza is.

Murray és Cilic ráijesztett a rajongókra

A férfiak mezőnyében az első forduló utolsó mérkőzései közül kétségkívül a 2012-es bajnok, korábbi világelső Andy Murray és a japán Nisioka Josihito közötti sikeredett emlékezetessé: a brit kétjátszmás hátrányból, meccslabdát is hárítva nyert a több mint négy és fél órásra sikeredett összecsapás végén. Hasonló izgalmak övezték a 2014-es győztes Marin Cilic továbbjutását is, azzal a különbséggel, hogy az első két szettet megnyerő, majd a harmadikban 5:4-nél a továbbjutásért adogató riválisának, Denis Kudlának nem volt meccslabdája…

Továbbjutott még a háromszoros Grand Slam-döntős, második helyen kielemt Dominic Thiem, a 11. kiemelt Karen Hacsanov és honfitársa, a 10.-ként rangsorolt Andrej Rubljov és a tavalyi döntős, idén harmadik kiemelt Danyiil Medvegyev.

 
 

Érdekesség, hogy bejutott a legjobb 64 közé a mezőny leghátrébb rangsorolt játékosa, a világranglista 185. helyen álló Ernesto Escubedo is – aki visszalépéseknek köszönheti főtáblás szereplését –, valamint a csípősérülés miatt több mint két és fél év után augusztusban visszatért orosz Andrej Kuznyecov, aki 2007 óta az első világranglistán kívüli játékos, aki Grand Slam-torna főtábláján meccset nyert.

Érdekesebb eredmények: női egyes, 1. forduló: Keys (amerikai, 7.)–Babos (magyar) 6:1, 6:1, Cirstea (román)–McHale (amerikai) 6:4, 7:5, Ţig (román)–Nara (japán) 6:1, 6:0, Stephens (amerikai, 26.)–Buzarnescu (román) 6:3, 6:3, Kenin (amerikai, 2.)–Wickmayer (belga) 6:2, 6:2, Konta (brit, 9.)–Watson (brit) 7:6 (9–7), 6:1, Muguruza (spanyol, 10.)–Hibino (japán) 6:4, 6:4, Mertens (belga, 16.)–Siegemund (német) 6:2, 6:2, Anisimova (amerikai, 22.)–Tomova (bolgár) 7:5, 7:5, Vekic (horvát, 18.)–Kr. Plísková (cseh) 3:6, 7:6, 6:4, Szakkari (görög, 15.)–Vögele (svájci) 6:3, 3:6, 7:5, S. Williams (amerikai, 3.)–Ahn (amerikai) 7:5, 6:3, Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Dodin (francia) 7:6, 6:4, Muchová (cseh, 20.)–V. Williams (amerikai) 6:3, 7:5, Alekszandrova (orosz, 21.)–Clijsters (belga) 3:6, 7:5, 6:1, Dzsabur (tunéziai, 27.)–Kawa (lengyel) 6:2, 7:6; férfi egyes, 1. forduló: Fucsovics–Dellien (bolíviai) 6:3, 6:3, 6:1, Gombos Norbert (szlovákiai)–Albot (moldovai) 6:4, 6:1, 6:4, O'Connell (ausztrál)–Györe László (szerbiai) 4:6, 6:4, 7:6, 6:4, Berrettini (olasz, 6.)–Szoeda (japán) 7:6, 6:1, 6:4, Escobedo (amerikai)–Majchrzak (lengyel) 7:6, 6:2, 6:3, Rubljov (orosz, 10.)–Chardy (francia) 6:4, 6:4, 6:3, Dimitrov (bolgár, 14.)–T. Paul (amerikai) 6:4, 6:3, 6:1, Wolf (amerikai)–Pella (argentin, 29.) 6:2, 0:6, 6:3, 6:3, Medvegyev (orosz, 3.)–Delbonis (argentin) 6:1, 6:2, 6:4, Bautista Agut (spanyol, 8.)–Sandgren (amerikai) 6:4, 6:4, 7:6, Raonic (kanadai, 25.)–Mayer (argentin) 6:3, 6:2, 6:3, De Minaur (ausztrál, 21.)–Martin (szlovák) 6:4, 6:3, 6:5, Thiem (osztrák, 2.)–Munar (spanyol) 7:6, 6:3-nál Munar feladta, Rubljov (orosz, 10.)–Chardy (francia) 6:4, 6:4, 6:3, Hacsanov (orosz, 11.)–Sinner (olasz) 3:6, 6:7 (7–9), 6:2, 6:0, 7:6 (7–4), Auger-Aliassime (kanadai, 15.)–Monteiro (brazil) 6:3, 6:7 (7–9), 7:6 (8–6), 7:6 (8–6), Evans (brit, 23.)–Seyboth Wild (brazil) 6:2, 6:1, 7:6 (7–5), Wolf (amerikai)–Pella (argentin, 29.) 6:2, 0:6, 6:3, 6:3, Ruud (norvég, 30.)–McDonald (amerikai) 4:6, 4:6, 6:4, 6:3, 6:2, Cilic (horvát, 31.)–Kudla (amerikai) 6:7 (3–7), 3:6, 7:5, 7:5, 6:3, Murray (brit)–Nisioka (japán) 4:6, 4:6, 7:6 (7–5), 7:6 (7–4), 6:4, Kuznyecov (orosz)–Querrey (amerikai) 6:4, 7:6 (8–6), 6:2.

PRÁGA: EGYÉNIBEN NINCS MÁR ROMÁN TENISZEZŐ. A prágai, 3,1 millió dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna harmadik fordulója a végállomást jelentette a még versenyben lévő két román teniszezőnőnek, a 10., illetve 11. helyen kiemelt Irina Barának és Jaqueline Cristiannak: mindketten papírforma szerint gyengébb ellenféltől kaptak ki, így némi meglepetésre búcsúztak. A két eredmény: Anna Karolina  Schmiedlova (szlovák, 182.)– Jaqueline Cristian (164.) 7:5, 6:2; Marie Benoit (belga, 254.)–Irina Bara (106.) 6:3, 6:2.