Űrhajós kiképzési program a Wizz Airnél

A Wizz Air légitársaságnál megtartott különleges űrhajós kiképzési programról számolt be Facebook-oldalán a HUNOR – Magyar Űrhajós Program.

A több fotóval is illusztrált bejegyzés szerint a kutatóűrhajósok egy kombinált elméleti és szimulációs képzés során sajátíthatták el a pilóták által használt kritikus módszerek és eszközök alkalmazását, emellett pedig gyakorolhatták a biztonságos és hatékony kommunikációs- és döntéshozási protokollokat is.

Az űrhajósoknak az űrrepülésre specializált tréning során egy Airbus A320-as utasszállító gép szimulátorának kezelése közben kellett különböző váratlan feladatokat, vészhelyzeteket, kommunikációs kihívásokat megoldaniuk – írták.

A képzés célja az volt, hogy rávilágítson a repülés és az űrrepülés során fennálló emberi tényezők közötti erős párhuzamokra, és olyan készségekkel vértezze fel az űrhajósokat, amelyek mind a Földön, mind az űrben nélkülözhetetlenek a biztonságos működéshez – ismertették.

Eddigi pilótaképzésüknek köszönhetően az űrhajósok jól reagáltak a terhelt környezetre, amit az utasszállító repülőgép irányítása, illetve a vizuális közlekedési minták követése jelentett - áll a HUNOR - Magyar Űrhajós Program közösségi oldalán elérhető posztban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt hétfőn jelentette be, hogy a szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, így ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A belga Theatre Tol társulat légi akrobatika bemutatója elkápráztatta a közönséget a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) péntek esti nyitógáláján.
Hűha