Korszerűsítik, de nem változtatnak a rendeltetésén a tulajdonosok
Ha idén nem is, de hátha jövőre már strandolhatunk a régi városi strandon, amely az 1960-as, 1970-es és 1980-as években a legfelkapottabb ilyen létesítmény volt. A strand környékén lakók minden bizonnyal emlékeznek, milyen jókedvű zsivaj hallatszott nyaranta a strand falai mögül. Az akkori körülményekre ma már csak legyintünk, de akkor eszünkbe sem jutott panaszkodni, hogy az öltözőfülkében, ahol a ruhákat lehetett hagyni, csak egy egyszerű, kényelmetlen ülőhely volt, az esztétikumról nem is beszélve. A gyerekeknek szánt kisebb medence mindig tele volt zsivajgó csöppségekkel, a felnőtteknek való medence előtt pedig trambulin állt, ahova a legbátrabbak merészkedtek fel, és ugrottak be a medencébe. A strand másik előnye az volt, hogy nagyon sok volt a zöldövezet, ahova az ember leteríthette otthonról hozott pokrócát.
– Az elgondolásunk az volt, hogy megőrizzük a létesítmény strand jellegét, de felhúztunk volna egy nyolcemeletes épületet, amelyben fedett medence, fitnesztermek, spa, vendéglő és bérbe adható irodahelyiségek lettek volna. Több éve próbáljuk meggyőzni Kolozsvár vezetőségét az ötlet fontosságáról, és hasznosságáról, ám egy polgármester sem volt hajlandó támogatni a tervet. Arra hivatkozva utasították el, hogy a nyolcemeletes épület túl magas, habár alacsonyabb lett volna, mint a strand közvetlen közelében álló Sport szálló és a Kolozsvár Aréna sportlétesítmény – nyilatkozta a Ziar de Cluj román nyelvű napilapnak Daniela Almasan, az ingatlantulajdonos Unita Turism vállalat jogtanácsosa.
Megtudtuk: az Unita Turism vállalat beperelte a városi önkormányzatot, mivel az megtagadta az építkezési engedély kibocsátását. A vállalat meg is nyerte a pert, ennek ellenére nem volt hajlandó életbe léptetni a bírósági határozatot, amely kimondja, hogy az illető területen nem csak strandot lehet létrehozni.
A területre több vállalkozónak és cégnek „fájt a foga”, és a 2008-as gazdasági válság előtt akár 1600 euróért is megvásárolták volna, de amikor megtudták, hogy a polgármesteri hivatal nem hajlandó építkezési engedélyt kiadni, akkor visszakoztak. A sajtóban két, egymásnak ellentmondó értesülés kapott szárnyra: egyfelől azt írják, hogy a strand új tulajdonosa nyolcmillió euróért vásárolta meg a területet; másfelől pedig bérlőkről beszélnek, akik hajlandóak befektetni.
A tervek szerint 1479 négyzetméteren terülnek el a medencék, 884 nyugágy, 121 asztal lesz, ahol 484 vendég ülhet le, illetve 5000 négyzetméter zöldövezet.
A látványterv alapján a lehető legkorszerűbb strand várja majd a kolozsváriakat
A román napilap értetlenkedve áll a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya által ez ügyben közölt válasz előtt: „a városrészek urbanisztikai besorolásának megállapítása a közérdeket figyelembe véve történik. Ha a magánérdek nem egyezik a közérdekkel, akkor a terület rendeltetése nem változtatható meg, azaz az ilyen jellegű kérések nem kerülhettek be az új Általános Városrendezési Tervbe (PUG)”.
(Borítókép: A mára igencsak megkopott létesítmény egykor a legfelkapottabb strand volt a környéken. Fotó: Rohonyi D. Iván)