A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Eppel Márton, valamint a másodosztályban már bajnok Puskás Akadémiában futballozó Márkvárt Dávid korábban már volt kerettag, de még nem mutatkozott be a nemzeti csapatban, míg Gróf Dávid, a listavezető Budapesti Honvéd kapusa, valamint két 19 éves fiatal, a Budapesti Vasasban tavasszal meghatározó játékossá előlépő Kleisz Márk és a Puskás Akadémiában szereplő Tóth Bence először készülhet az A-válogatottal.
Bernd Storck szövetségi kapitány (a képen) – ahogyan az MLSZ honlapja fogalmaz – rengeteg segítséget kapott a hazai kluboktól az utóbbi időben, ezt viszonozva döntött úgy, hogy a nemzetközi kupaindulást kivívó klubok minél sikeresebb szereplése érdekében csak azokat a játékosokat hívja be, akiknek beválogatásáról a klubedzőkkel megállapodott.
„Az előttünk álló két mérkőzésre kialakított keret kitűnő perspektívát jelent a jövőre nézve – mondta Bernd Storck. – A meghívottak nagyszerű teljesítményt nyújtottak klubjaikban, így most itt az idő, hogy a nemzeti csapat edzésein is bizonyíthassák tehetségüket. Azon fiatal játékosuk közül, akik a legjobban dolgoznak majd, néhányan akár szerepet is kaphatnak az Oroszország elleni barátságos mérkőzésen, amennyiben pedig tehetségük kemény munkával párosul, a jövőben akár a válogatott alapembereivé is kinőhetik magukat” – tette hozzá a kapitány, aki az oroszok elleni összecsapást követően dönt az Andorrába utazó keretről.
A válogatott kerete:
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Lipcse), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Budapesti Honvéd).
Hátvédek: Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Budapesti Vasas FC), Lang Ádám (Dijon FCO), Kocsis Gergő (Dunaszerdahely), Kádár Tamás (Dinamó Kijev), Vinícius Paulo (Székesfehérvári Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia).
Középpályások: Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (Kajrat Almati), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Legia Varsó), Sallai Roland (AC Palermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczesin), Kalmár Zsolt (IF Bröndby), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern).Csatárok: Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Pozsony/Bratislava), Eppel Márton (Honvéd).