Meglátása szerint az elmúlt közel két évtizedben az romániai magyar politika a lojalitáson, az urambátyám viszonyokon, a helyi kiskirálykodáson, a megfélemlítésen és a függőségek fenntartásán alapult. „Sok helyen nem közösségek erősödtek, hanem zárt rendszerek. Nem önálló gondolkodás, hanem megfelelési kényszer, bábképzés és a fiatalok ideológiai irányba terelése vált gyakorlattá” - fogalmazott. Az RMEP azokat várja soraiban, akik szintén úgy ítélik meg, hogy ebből a helyzetből ki kell lépni, és fel kell építeni „bizalomra, tartásra és tisztességre épülő közösséget”.
„Hiszem, hogy a közéletnek átláthatónak, számonkérhetőnek és korrupciómentesnek kell lennie. A közpénz nem rendelkezésre álló magánforrás, hanem közösségi erőforrás, amelynek felhasználása átláthatóságot és elszámoltathatóságot követel. A képviselet nem hatalmi pozíció, hanem a közösség szolgálatára kapott felelősség. A célom a közös építkezés: egy olyan romániai magyar közösség megerősítése, amely nem szétesik, hanem összeáll. Ahol nem egymás ellen szerveződünk, hanem közös célok mentén egymás mellé állunk. Nem új árkokat akarok ásni, hanem a régieket betemetni, és visszaépíteni azt a bizalmat, amely nélkül nincs erős közösség” – olvasható Kátai bejegyzésében.

