A fővárosi Andrei Florin Chivulete által vezetett összecsapás a vendégek pragmatikus játékának eredményeként fejeződött be remivel, Marius Croitoru és Constantin Schumacher együttesének összesen két gólhelyzete volt, amelyikből az egyiket értékesíteni tudta.
Az U FC-nek ezzel szemben 19 (!) lehetősége lett volna betalálni, ebből kétszer Fülöp Loránd Levente kapufát lőtt.
A találkozó elején a szenegáli Mamadou Khady Thiam hagyott ki helyzetet, utána viszont a házigazdák védelme összehozta az Argeş gólját: a 18. percben Denis Ispas mögül kiugrott a kameruni Paul Garita, leszaladt a jobb oldalon, majd a hosszúsarokba gurított a rossz ütemben kiszaladó és helyezkedő Andrei Gorcea mellett (0–1).
Ezek után az egyetemisták körbelődözték Cătălin Straton, majd a szünet után a helyére beállt Alexandru Greab kapuját (előbbi sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot). Az egyenlítés az U FC idegenlégiósainak köszönhető: a 61. percben Thiam a bal oldalról ívelte be, pontos labdája a jó ütemben érkező, csereként beállt belga Martin Christophe Jannick Remacle fejéről pattant a hálóba (1–1).
Az U FC számára a ploieşti-i kiszállás következik a Petrolul ellen.
Eugen Neagoe csapata: Andrei Gorcea – Ştefan Vlădoiu, Andrei Piţian, Denis Ispas, Marius Briceag – Gabriel Simion, Ioan Filip (89. perc Florin Purece), Ovidiu Bic (46. perc Martin Christophe Jannick Remacle) – Alexandru Chipciu (58. perc Adrian Bălan), Mamadou Khady Thiam, Fülöp Loránd Levente; fel nem használt cserék: Plamen Ilijev – Roberto Romeo, Florin Ilie, Albert Hofman, Ovidiu Horşia.
Eredmények, Szuperliga, alapszakasz, 18. forduló: • Kolozsvári U FC–Piteşti-i Argeş FC 1–1 (gól: Martin Christophe Jannick Remacle – 61. perc, illetve Paul Garita – 18. perc) • Botoşani-i FC–Nagyszebeni AFC Hermannstadt 0–0.
A bajnokság a válogatott barátságos mérkőzései és a világbajnokság miatt szünetel, legközelebb az alapszakasz hatodik fordulójából elhalasztott három találkozót pótolják.
A tervezett program:
November 29., 19 óra: • Târgoviştei Chindia–Krajovai Universitatea. November 30., 19 óra: • Hermannstadt–Kolozsvári CFR 1907. December 1. 20 óra: Botoşani–FCSB.
A 19. forduló december 2–5. között esedékes.
A tervezett menetrend: • Ploieşti-i Petrolul–Kv. U FC • Argeş–Bukaresti Rapid • Krajova–Krajovai U 1948 • FCSB–Mioveni-i SK • Kv. CFR 1907–Chindia • Konstancai Farul–Botoşani • Aradi UTA–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK • Voluntari–Hermannstadt. A táblázaton:
1. Farul 18 12 5 1 33–14 41
2. Kv. CFR 16 11 1 4 27–15 34
3. Rapid 18 10 3 5 22–16 33
4. Krajova 17 9 4 4 22–18 31
5. Szeben 17 7 6 4 19–14 27
6. FCSB 16 7 5 4 25–21 26
7. Petrolul 18 8 2 8 17–20 26
8. Sepsi 18 7 4 7 28–14 25
9. Voluntari 18 5 6 7 14–18 21
10. Argeş 18 6 3 9 14–26 21
11. Botoşani 17 4 8 5 14–21 20
12. Chindia 17 5 5 7 21–22 20
13. Kv. U FC 18 4 6 8 13–19 18
14. UTA 18 4 5 9 16–24 17
15. U 1948 18 4 4 10 17–23 16
16. Mioveni 18 1 5 12 10–27 8
Borítókép: Fülöp Loránt Levente (labdával) két kapufát lőtt – FOTÓ: FACEBOOK/FCUCLUJ