A Bukaresti Dinamó évek óta kényelmetlen és kiszámíthatatlan ellenfélnek számít bármely csapat számára, így az U-BT is „ráfázott”, amikor az idény elején, még tavaly ősszel a Román Kupa csoportkörében összemérte erejét a „kutyákkal”: utóbbiak 69:67-re nyertek Bukarestben. A Dinamó azonban ezt követően nem tudott bizonyítani a B-jelű konferenciában, amelynek csak harmadik helyét szerezte meg 9 győzelemmel és 7 vereséggel, vagyis azonos pontszámmal, mint a konferencia hatodik helyezettjeként végzett – a bajnokságot így a gyengébb csoportban folytató – Galaci MSC.
Ilyen előzmények után az alapszakasz első részét 15 győzelemmel és mindössze egyetlen vereséggel záró, közben a nemzetközi porondon is helytálló – gyakorlatilag 3-4 naponként játszó – kolozsváriak számára nem ígérkezett könnyűnek a hétvégi kiszállás, de a jelek szerint megcsinálták a házi feladatukat: sima győzelmet arattak.
Mihai Silvăşan legénysége már a mérkőzés elején el akarta dönteni a két pont kérdését, így valósággal lerohanta riválisát: a kubai Karel Guzman Abreu zsinórban szerzett öt pontjával egyből meglépett 5:0-ra, az ötödik percben pedig már tíz ponttal vezetett (14:4). A hazai időkérés sem segített: az első negyedet kategorikusan nyerték a vendégek, akik összpontosításukból semmit sem veszítve folytatták, így már a második negyed elején megduplázták előnyüket (20:39).
Innen kezdve, illetve térfélcsere után már a rivális is levegőhöz jutott, de legnagyobb akarása mellett sem tudta 10 pont alá csökkenteni hátrányát: az U-BT különösebb izgalmak nélkül könyvelte el az újabb két pontot a bajnoki tabellán, amelyen gyengébb kosáraránya miatt továbbra is csak második – a listavezető nagyváradiak elleni rangadó egyébként március 18-án esedékes, a Körös menti városban...
A bajnokságban hétközi forduló következik szerdán, ennek keretében az U-BT a Temesvéri OHMA együtteséhez látogatna, de EuroCup-szereplése miatt – február 8-án az olasz Germani Brescia vendége lesz – a találkozót március 1-jére halasztották. A hétközi forduló után pedig a Román Kupa nyolcas döntője, illetve a román válogatott Eb-előselejtezője okán rövid szünet lesz a bajnokságban, amely így csak március elején folytatódik. Érdekesség: a kupa negyeddöntőiben, február 11-én, Konstancán éppen a temesvári gárdával méri össze erejét az U-BT.
Eredmények, Nemzeti Liga, 2. szakasz, 1. forduló: • Bukaresti Dinamó–Kolozsvári U-BT 67:76 (12:23, 18:22, 15:11, 22:20) • Nagyszebeni ESK–Temesvári OHMA 95:63 • Voluntari-i SK–Bukaresti Rapid 76:98 • Piteşti-i Argeş–Nagyváradi ESK 80:81 • Konstancai Athletic–Krajovai U MSC 72:70. A sorrend: 1. Nagyvárad 17 pont, 2. Kolozsvár 17, 3. Rapid 16, 4. Dinamó 13, 5. Voluntari 13, 6. Nagyszeben 12, 7. Konstanca 12, 8. Krajova 12, 9. Temesvár 12, 10. Piteşti 11.
*
A női mezőnyben már a hétvégén sem pattogott a labda: elkezdődött a bajnoki szünet, amelyet a román válogatott soron következő Eb-selejtező mérkőzései okoznak. Adósak maradtunk viszont a hétközi, 16. forduló eredményeivel – amelyekkel a Kolozsvári Universitatea Sportklub nem igazán büszkélkedhet. Jannisz Kukosz tanítványai ugyanis Brassóban vendégszerepeltek, és várható, sima vereséget szenvedtek a helyi Olimpiától, amelynek pályáján ráadásul nem számíthattak egyik legjobbjukra, az amerikai Tanesha Suttonra. Ilyen körülmények között az amúgy is erősebb játékerőt képviselő brassói lányok 15:2-es részeredménnyel nyitottak, innen kezdve pedig már csak a vereség aránya volt a kérdéses...
Eredmények: • Brassói Olimpia–Kolozsvári Universitatea Sportklub 80:54 (26:16, 18:12, 10:12, 26:14) • Sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic–Bukaresti Rapid 105:67 • Marosvásárhelyi Maros Sirius–Alexandriai MSC 65:49 • Bukaresti Agronómia–Târgoviştei MSC 70:63 • Konstancai ESK–Aradi UAV 76:68; a Kézdivásárhelyi KSE szabadnapos volt. Az élmezőny: 1. Sepsi 30 pont/15 mérkőzés, 2. Arad 28/15, 3. Konstanca 25/14, 4. Olimpia 23/14, 5. Rapid 23/14, 6. Kézdivásárhely 21/14, 7. KOLOZSVÁR 20/15, 8. Marosvásárhely 19/15.