Bár a tervezet vitájára megszabott határidő csak október 18-án jár le, a szerdai nap volt az utolsó a héten, amelyen plenáris ülést tartott a szenátus, így a törvényjavaslat hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerül át a képviselőházba.
Titus Corlățean volt külügyminiszter a PSD-ből való kilépését is kilátásba helyezte amiatt, hogy az általa beterjesztett tervezet nyilvános vitáját párttársai távozásukkal - szerinte szándékosan - megakadályozták, a létszámhiány miatt ugyanis a ház szerdán döntésképtelenné vált. "Mérlegelni fogom, hogy van-e még valami teendőm ebben a pártban" - mondta a szociáldemokrata politikus, hozzátéve: "cseppet sem melegíti" őt, hogy hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítják a törvényt.
Corlățean a párttársait hibáztatja azért, hogy - a tervezet többszöri halasztásával, és a plenáris ülés szerdai bojkottjával - megakadályozták őt, hogy a szószékről kifejthesse: milyen fontos méltó módon ünnepelni Romániában a jelenlegi országhatárok nemzetközi elismerésének centenáriumát.
Az RMDSZ hírlevele szerint a szövetség is ellenezte, hogy a szociáldemokrata szenátusi többség vita nélkül küldje tovább a "káros javaslatot" a képviselőházba. "A javaslat nem segíti elő a jó kisebbség-többség viszonyt Romániában. Egy olyan történelmi eseményről van szó, amely az egyik nemzet számára ünnep, az erdélyi magyar közösség számára viszont nem lehet az" - idézte a hírlevél Cseke Attila frakcióvezetőt.
Az RMDSZ politikusa rámutatott: a kisebbségek jóléte mindig a többség felelőssége egy államban, márpedig a Trianon-napról szóló tervezet szerinte felelőtlenség a többség részéről, amelynek hatályba lépése nem a megbékélést, a közösségek békés együttélését segíti elő.
Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház is elfogadja, Románia minden évben megünnepelné a trianoni szerződést. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A jogszabály felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.