Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy a román médiában a magyar kormány "románellenes" propaganda-főosztályaként állították be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre.
A román sajtóban kedden is tovább gyűrűzött annak "leleplezésnek" a visszhangja, amely Ioan Aurel Pop történésztől származik. A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora múlt heti előadásában azt állította, hogy Románia Magyarországgal is „információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig "saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel", miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
A magyar külügy az MTI érdeklődésére közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt.
Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése - mutattak rá. Úgy vélték, "sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában". Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet - hangsúlyozták.
Kiemelték: a közös múlt feltárását, az erről zajló tudományos diskurzust a KKM a jövőben is támogatni fogja és eszközeivel segíti a magyar és a román kutatók párbeszédét.
„Intelligens, szegregációs bomba”
Az Evenimentul Zilei és az Adevarul című lap is idézte Cozmin Gusa politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 "egy az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacioista bomba", amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek - Erdély és a Román Királyság 1918 december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója - ellensúlyozására hozott létre.
"Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben" - vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy "büntessék" a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt.
Közben az Adevarul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, "és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott".
Demény Péter keddi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az "igazságát" érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra, és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség.