IMECS AMBRUS TÍMEA
November elején meghirdették az eseményt a községben tevékenykedő helyi termelők és kézművesek körében, és mindenki örömére szinte kétszer annyi lelkes árus jelentkezett, mint a tavaly, szám szerint 35-en.
Már két nappal az esemény előtt lázas készülődés vette kezdetét a tordaszentlászlói kultúrotthon előtti, frissen felújított téren. A szervező csapat asztalokat állított ki, hangulatos világításnak húzta a kábeleket és megtervezte a vásár számára a helyszínt. Szombaton délben 12-kor már gyülekeztek a helyi árusok, hogy az előkészített asztalokra kiállítsák termékeiket, majd az utolsó simítások elvégzése után, 14 órától a vásár megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt.
Végigmenve az asztalok között, a teljesség igénye nélkül a következő termékek közül választhattunk: karácsonyi varrott díszek és játékok, házi készítésű kozmetikumok, fából készült karácsonyfadíszek, babaruhák és egyéb kiegészítők, horgolt játékok, táskák és egyéb használati tárgyak, méz és méhviaszból készült gyertyák, egyéb ünnepi díszek és ajtókopogtatók, ékszerek, sőt még szalonnával felszerelt madárházat is lehetett vásárolni. Azok is megtalálhatták a legjobb standot önmaguk számára, akik valami finomságra vágytak, hiszen voltak gyümölcslevek, házi sütemények, mézeskalács, telemea, sós sütemények, sőt házi tészták is az ünnepi húslevesbe. Mindezek mellett frissen sült lángos, palacsinta, tea és forralt bor állt rendelkezésre a térre látogatók számára.
A termékek mellett a kultúra is helyet kapott a vásárban: szombaton Bekő Andrea énekelt karácsonyi dalokat gitárkísérettel,
majd vasárnap a tordaszentlászlói felnőtt- és gyermekkórus örvendeztette karácsonyi dalaival a jelenlévőket, Balázs Ágnes irányításával és orgonakíséretével. Ezt követően, Gombár Levente karnagy vezényletével a tordaszentlászlói fúvószenekar játszott vidám ünnepi indulókat, majd a délután zárásaképpen a tordaszentlászlói Borbély József Iskola 5-8. osztályos diákjai is felléptek énekekkel és furulyadallal, zenetanárnőjük, Bálint Annamária vezetésével. A foci kedvelőinek is igyekeztek eleget tenni a szervezők: a világbajnokság mérkőzését is megnézhették az érdeklődők a kultúrotthonban.
Köszönjük a bizalmat mindazoknak, akik eljöttek a vásárba, a lelkesedést és a felkészülést az árusoknak és minden befektetett munkát a szervező csapatnak, nélkülük az esemény nem valósulhatott volna meg. Áldott ünnepet kívánunk és találkozunk jövőre!
Borítókép és fotók: MÁTYÁS PÉTER DÁVID