Több mészkőbarlang infrastruktúráját is felújítják Bihar megyében

Több mészkőbarlang infrastruktúráját is felújítják Bihar megyében
A Révi-szorosban található több mészkőbarlang infrastruktúráját is felújítják, a Vida-tavat pedig ökológiailag helyreállítják egy természetvédelmi projekt keretében Bihar megyében – közölte Ilie Bolojan megyei tanácselnök.

A fenntartható turizmust és a környezetvédelmet célként megjelölő, nyolcmillió euró értékű projektre már aláírták a finanszírozási szerződést, év végéig kell megvalósítani – írta szerdai közleményében a megyei önkormányzat.

A felújítási programban a romániai természetvédelmi területek országos ügynöksége (ANANP), a révi, a vársonkolyosi, a bihardobrosdi és a barátkai helyi önkormányzat is partner, a Révi-szoros és a Vida-tó ugyanis közigazgatásilag ezekhez tartozik.

Ilie Bolojan tanácselnök közösségi oldalán közölte, hogy a Sebes-Körös mészkőbarlangjairól híres szurdok völgyében a Zichy- és a Nagy Magyar-barlang, valamint a Románia leghosszabb barlangjának számító Szelek barlangja infrastruktúráját újítják fel, és a megvilágításukat is korszerűsítik.

A szoros révi bejáratánál látogatóközpontot alakítanak ki parkolóval, kempinggel és mellékhelyiségekkel, hogy végre civilizált körülmények fogadják a turistákat. Hasonló könnyűszerkezetű látogatóközpont épül a szoros másik végében, Vársonkolyoson, a Nagy Magyar-barlang közelében is. Itt a vasúti átjáró mellett alakítanak ki parkolót, és megtiltják, hogy az autók behajtsanak a védett övezetbe. Barátkán szintén épül parkoló és kemping.

A projektben a Vida-tó kitisztítása is szerepel, itt szintén létrehoznak látogatóközpontot, parkolót és kempinget – írta Bolojan.

Vida-tó. Fotó forrása: Bihar Megyei Tanács

A Bihar megyei tanácselnök szerint jövő hétig mindegyik beruházásra megtalálják a kivitelezőt. Mint írta, a következő hetekben a megye újabb két természetvédelmi területére írnak alá hasonló projektet.

Ilie Bolojan korábban bejelentette, hogy rendezni kívánja az egyre nagyobb méreteket öltő, helyenként ökológiai problémákat okozó vadkempingezés kérdését a főleg bakancsos turisták által látogatott Erdélyi-szigethegység Bihar megyei részén, és megfelelő turisztikai infrastruktúrát készül kiépíteni.

A festői szépségű vidék fejlesztésére korábban megyeközi egyezményt is kötött Bihar, Kolozs és Fehér megye önkormányzata, amelyben vállalták, hogy a maguk területén felújítják a legnépszerűbb látnivalókhoz, a Pádis-fennsíkra vezető utakat, és a településeken a hagyományos építészet, életmód fenntartását szorgalmazzák.

Borítókép: Révi-szoros. Fotó forrása: Ilie Bolojan hivatalos Facebook-oldala