A fiatal támadó öt éven keresztül az FC Barcelona budapesti akadémiáján nevelkedett, az elmúlt fél évet pedig a BLSZ első osztályában szereplő Szabadkikötő SE felnőtt csapatánál töltötte.
„Nagyon köszönöm a Barca akadémiájának, hogy az elmúlt években sok gondossággal és törődéssel kisérték a fejlődésemet, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen profi klubba szerződhettem. Nagyon várom, hogy az UTA Arad csapatában, szuper körülmények között, meggyőzően mutatkozhassak be a román első osztályban” - idézte az utánpótlásműhely a csatárt.
Sámson Ábris három évre írt alá a román klubhoz, amely hét fordulót követően egy győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel a 12. helyen áll a 16 együttest felvonultató élvonalban.
(Fotó: The Footballers Group/Facebook)