Ez a jogi vita azt követően robbant ki, hogy a taláros testület a kormánynak és az igazságügyi miniszternek adott igazat és arra kötelezte Klaus Johannis elnököt, hogy váltsa le Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyészt. Ezt követően Tănăsescu megkereste az alkotmánybírót, és Lăzăroiu szerint értésére adta, hogy vissza fogják hívni az alkotmánybíróságból. Az ügyben korábban Johannis is megszólalt, aki nem tagadta, hogy megtörtént a találkozó, de az elnök szerint szó sem volt nyomásgyakorlásról és szerinte ezt a történetet politikai indíttatásból fújták fel. Az elnöki hivatal tegnapi közleménye szerint mivel a közvéleményben fennáll annak a gyanúja, hogy az elnöki hivatal beavatkozott az alkotmánybíróság ügyeibe, a tanácsadó benyújtotta lemondását, hogy ne csorbuljon az elnöki hivatal megítélése.
Tănăsescu elnöki tanácsadó tisztségébe került a találka az alkotmánybíróval
Lemondott Simina Tănăsescu elnöki tanácsadó, miután Petre Lăzăroiu alkotmánybíró meggyanúsította, hogy nyomást próbált gyakorolni rá. Az alkotmánybíróság egyébként tegnap a Velencei Bizottsághoz fordult panasszal, amelyben szóvá tette a nyomásgyakorlási kísérletet. Lăzăroiu az elnöki hivatal részéről lett kinevezve alkotmánybírónak, és felmerült, hogy már lejárt a mandátuma, hiszen több mint kilenc éve alkotmánybíró.