A miniszter hangsúlyozta: Marosvásárhely visszakapja a magyar katolikus iskolát, amelyhez a magyar közösség joggal ragaszkodott. Úgy fogalmazott: tavalyelőtt az egyik legrosszabb pillanat volt a marosvásárhelyi és környéki magyar közösség életében, amikor világossá vált, hogy az iskolát bezárják. Hozzátette: azóta intenzív megbeszéléseket folytattak a román féllel, sok diplomáciai eszközt be kellett vetni annak érdekében, hogy végül megállapodásra jussanak.
A külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormány mindig kiállt, és ki is fog állni a határon túli magyar közösségek érdekében, és figyelemmel fogja kísérni az eseményeket, hogy az iskolában minden osztály újraindítása megtörténjen. Kitért arra is, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ígéretet tett a katolikus líceum újranyitására, ami megtörtént. Szijjártó Péter kifejtette: bízik abban, hogy erre a sikerre alapozva a magyar-román együttműködést a kölcsönös tisztelet alapján tudják folytatni.