Székely Csaba a beszélgetés elején kiemelte, hosszadalmas volt a színházi belépője, félt tőle. Kívülről úgy látta, a színház egy zárt világ, amelynek tagjai csak a színházról beszélnek, mintha nem tudnának arról, hogy létezik egy világ azon kívül is. „Nem akartam ilyen színházi ember lenni”, fogalmazott. Mára azonban teljesen beszippantotta ez a közeg, sőt, mint mondta, meg is változtatta. „Ha sokat foglalkozol valamivel, úgy is kezdesz gondolkodni. Innen már nincs menekvés”, jegyezte meg.
– Középiskolás koromban természetesen verset írtam – vezette fel, hogyan indult el az írói pályán. Már 18 éves korában eldöntötte, hogy írásból akar megélni, ám hosszú folyamat volt, míg ez a terve megvalósult. Az egyetemen főleg rövidprózákat írt, köztük paródiákat a kolozsvári irodalmi élet „személyiségeiről”
Végül tíz évvel ezelőtt írta meg első darabját, egy rádiójátékot, amelyet egy angliai pályázatra küldött be. Ugyanebben az évben indult a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen drámaíró mesterképzés, s mivel nem hisz a véletlenekben, be is iratkozott. Az első színpadi szövege, a Bányavirág egyetemi műhelymunkaként készült, a szöveg alapjá- ul Csehov Ványa bácsija szolgált – mesélte.
Köllő Csongor kérdésére elmondta, nagyon szereti, ahogy Csehov egymáshoz tudja közelíteni, vagy el tudja egymástól távolítani a szereplőket. „Amikor írok, szeretnék olyan jó viszonyokat írni, mint Csehov”, fogalmazott Székely Csaba.
A Shoshin Színházi Egyesület által bemutatott Idegenek három egyfelvonásosát a Színház és élet nevű cseh folyóirat által kétévente kiadott drámaantológiájának három egymást követő kiadványába írta, mondta a szerző. Hozzátette, ezek nem mély drámák, olvasásra, felolvasásra írta őket, olyan stílusban, ahogy a gyerekeknek magyarázzák a politikai történéseket. Köllő Csongor szerint a három egyfelvonásos egyre sötétebb lesz, így arra volt kíváncsi, hogy az előző darabhoz mérten hangolta-e az újabb szövegeket. Székely Csaba szerint azonban nem ez volt a mérvadó, a közéletünk lett egyre sötétebb.
– Mindig eljutunk arra a pontra, amikor azt mondod, hogy ennél súlyosabb már nem lehet. És de… – fogalmazott. Szerinte a három egyfelvonásos inkább témájában kötődik, hiszen mindhárom arról beszél, hogy „te is kerülhetsz bármilyen helyzetbe, te is lehetsz bárki, és ezt nem jó értelemben mondom. Te is bárhogy járhatsz, mert soha nem tudod, hogy fordul a sorsod.”
– Ezek a „bárkivé válhatsz” helyzetek lettek egyre sötétebbek, egyre gonoszabbak. Lehet, hogy csak a közösségi háló, vagy a média jelenlegi állapota az, ami miatt úgy tűnik, hogy minden egyre gonoszabb. Hogyha az ember kikapcsolja az ezeket, és csak ül, barátkozik, beszélget, akkor úgy egész jól el lehet éldegélni, anélkül, hogy fel akarnád kötni magad másnap – fogalmazott.
Függetlenek/kőszínházak
Köllő Csongor arról is kérdezte a meghívottat, hogy drámaíróként melyik jelent jobb helyzetet: a független szféra vagy a kőszínházak. Székely Csaba elmondta, nagy öröm számára, hogy darabjait műsorra tűzték kőszínházak is, „főleg, hogy ebből lehet megélni”, de alapvetően független figurának tartja magát. „A független közegben érzem jól magam, mivel ott bármit ki lehet mondani, hiszen a független színházak nem a bevételből élnek”, mondta.
Társalapítója a marosvásárhelyi 3G független társulatnak, ahol olyan előadásokat szeretnének létrehozni, amelyek a körülöttünk lévő emberek problémáira rezonálnak, olyan szövegeket, amelyek „arról szólnak, amiben vagyunk”, mesélte.
– Ezt a kőszínházak általában nem szeretik. Erdélyben van egy iskola, amely a ’70-es évek avantgárd, neoavantgárd esztétikáján alapul, és amelynek első tétele az, hogy a rendező az isten, amit elképzel, ami a színpadon történik az az ő műve, az az ő zsenialitásának a tükre. Ezek a rendezők pedig nem foglalkoznak kortárs szövegekkel, a kortárs nem fontos, csak az esztétika, a művészet. Ez egy kiölhetetlen, meghaladhatatlan gondolat nálunk. Hiába írsz bármilyen szöveget, a kőszínház arra gyanakvással tekint – mondta a meghívott. – Ebben a környezetben a kortárs drámaíró nem tehet mást, minthogy független legyen – tette hozzá.
A beszélgetés során később kiemelte, a kőszínházak igazgatói a „biztonságos előadásokat” szeretik, azokat is teszik a nagyszínpadra. „A kisszínpadon van a többi, ezért általában a kortárs szövegek a stúdióban vannak, mert bizonytalan, milyen lesz a közönség reakciója, és mert vannak benne csúnya szavak”, mondta a drámaíró.
Amikor arról kérdezték, hogy szeret-e részt venni a próbafolyamatokon, milyen, amikor feldolgozzák a szövegét, kifejtette: azt várja el, hogy azt lássa a színpadon, amiről a darabja szól. Hozzáfűzte: azt nem bánja, hogyha húznak a szövegéből, viszont annak nem örül, hogyha hozzáírnak. Mint mondta, a próbafolyamatokon azért szeret részt venni, hogy megértse a különböző rendezői megoldásokat, ha ezekkel csak a bemutatón szembesül, nem mindig tudja jól értelmezni őket.
A beszélgetés során Székely Csaba bevallotta, szabadidejében is mindig színházzal foglalkozik, és nincs olyan, hogy nem ír valamilyen szöveget. Ha mégis el tud szakadni a színháztól, akkor azzal foglalkozik, amit szeret. „Azt hiszem, rendben vagyok”, jegyezte meg.
(Borítókép: Székely Csaba volt az első meghívottja a felolvasószínházi sorozatnak, a drámaíróval Köllő Csongor beszélgetett. Fotók: Shoshin Színházi Egyesület)
