Szegedi Rekamié – Határon túli színházak előadásaival

Szegedi Rekamié – Határon túli színházak előadásaival
Április 8. és 13. között rendezi meg a Szegedi Nemzeti Színház a megújult regionális kamaraszínházi fesztivált, a Rekamiét, amely a határon túli színházak előadásait mutatja be.

Az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Szávai Viktória színművész elmondta: a fesztiválon olyan előadásokat láthat a magyarországi közönség, amelyek egyébként nehezen hozzáférhetők.

A színművész kiemelte: a fesztivál hat napja alatt hat társulat produkciója látható. A programban helyet kapott a házigazda Szegedi Nemzeti Színház produkciója, Závada Pál Az utolsó üzlet című darabjából készült előadás is. Az ősbemutatót ősszel tartották, Lukáts Andor rendezésében, Szávai Viktória szereplésével, aki a műsorban arról beszélt, hogy általában Budapesten játszik, így a vidéki közönséggel való találkozás különleges élmény számára.

A szegedi Kisszínházban megvalósuló fesztivál nyitóelőadása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az ördög próbája című produkciója lesz. Másnap láthatja Schilling Árpád és Láng Annamária Exit című darabját a közönség a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

A programban helyet kapott a Danilo Kis novellája alapján készült Borisz Davidovics síremléke című előadás is, az Újvidéki Színház produkcióját Alekszandar Popovszki rendezte. A Zentai Magyar Kamaraszínház Molnár Ferenc Liliom című művével, Mészáros Tibor rendezésével érkezik a fesztiválra.

A Szegedi Nemzeti Színház produkciója, Az utolsó üzlet április 12-én, pénteken látható, majd 13-án szombaton a fesztiválzáró produkció Heltai Jenő Naftalin című komédiája lesz, amelyet Novák Eszter rendezett a Nagyváradi Szigligeti Színházban. A fesztivál minden előadását követően közönségtalálkozót szerveznek.