Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

ELHUNYT NUŞA DEMIAN KOLOZSVÁRI SPORTÚJSÁGÍRÓ

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Nuşa Demian kolozsvári sportújságíró, a helyi sportcsarnok névadó kosarasának, Horia Demiannak a felesége – közölte az u-bt.ro honlap. Nuşa Demian a kolozsvári újságírás jeles képviselője volt, a Sportul erdélyi kiadásának főszerkesztőjeként is működött, egyetemi tanárként pedig 1974-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán román nyelvet oktatott külföldi diákoknak. A kolozsvári kosaras sportsikerek krónikása volt három évtizeden át, 2012-ben könyvet adott ki Színház (Teatru) címmel. Nuşa és Horia 1967-ben ismerkedett meg, amikor az újságíró a kolozsvári U márkanevet tanulmányozta a fővárosi Sportul napilap számára írott cikkéhez. Három évvel később összeházasodtak, 1978-ban pedig megszületett kislányuk, Sânziana.

SZÍVMŰTÉTEN ESETT ÁT A HOLLANDOK KAPITÁNYA

Vasárnap a kórházba szállítást követően megműtötték Ronald Koemant, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát. A De Telegraaf holland napilap internetes oldalának információi szerint az 57 éves szakembert otthonából mentőautó szállította kórházba, ahol szívpanaszok miatt szorult orvosi ellátásra. Felesége, Bartina a lapnak azt mondta, hogy férje állapota stabil.

Ronald Koeman játékosként tagja volt az 1988-ban Európa-bajnok holland válogatottnak, klubcsapatai közül a PSV Eindhovennel és az FC Barcelonával is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Edzőként több csapat – Vitesse Arnhem, Ajax Amszterdam, Benfica, PSV, Valencia CF, AZ 67 Alkmaar, Feyenoord Rotterdam, Southampton, Everton – kispadján is megfordult már, a holland nemzeti együttes irányítását 2018-ban vette át, és a gárdát kijuttatta a 2020-es Eb-re, amelyet a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztottak.

ISMÉT ELHALASZTOTTÁK A SZEZON LEZÁRÁSÁT JÓVÁHAGYÓ SZAVAZÁST A BELGA KLUBOK

A belga labdarúgóklubok ismét elhalasztották a szezon lezárását jóváhagyó szavazást, amelyet korábbi módosítás nyomán hétfőre terveztek. Az új időpont május 15-e, az ismételt elnapolást a Pro League azzal indokolta, hogy az összes rendelkezésre álló információ birtokában a lehető legalaposabban szeretné áttekinteni a koronavírus-válság lehetséges következményeit. A szavazással így megvárja a hatóságok állásfoglalását. A liga vezetősége április 2-án nyilvánította befejezettnek a belga bajnokságot – Európában ez volt az első ilyen jellegű döntés –, egy „kiskapu” azonban nyitva maradt, mert a határozatot még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának.

A Club Brugge 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Bölöni László edzette Royal Antwerpen lett. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa Liga főtáblás, míg a negyedik EL-selejtezős lesz, amennyiben megszavazzák a klubok a lezárást. A voksolást korábban már kétszer elhalasztották.

MURRAY IS TÁMOGATJA, HOGY EGYESÍTSÉK A FÉRFI ÉS A NŐI TENISZTORNÁKAT

A korábbi világranglista-vezető Andy Murray is támogatja Roger Federer ötletét, amely szerint ideje lenne egyesíteni a férfi és a női tenisztornákat szervező ATP-t és WTA-t. A skót játékos szerint ugyanakkor az egyesítés esetleges előkészítésénél fontos lesz, hogy ne csak a férfiak szemén át nézzék azt, hanem a nők érdekeit is vegyék figyelembe, ők is kapjanak fontos pozíciókat. Az egykori és jelenlegi játékosok közül korábban a német Boris Becker, a svéd Mats Wilander, Simona Halep, illetve a cseh Petra Kvitova is jelezte, támogatja Federer kezdeményezését, amelynek következtében azonosak lehetnek a pénzdíjak, illetve több helyszínen is egyszerre lehetne férfi és női versenyt is rendezni a Grand Slam-tornák mintájára. A teniszszezont márciusban függesztették fel a világjárvány miatt, a kényszerpihenő legalább július közepéig tart.

promedtudo2Hirdetés