
„Ifjak tavasza Kolozsváron címmel, közös előadásra hívja az érdeklődőket a Kolozs megyei Magyar Diáktanács. Madaras Eszter a KMDT frissen megválasztott elnöke kiemelte: „számunkra azért fontos ez a megemlékezés, mert csakúgy mint ’48-ban, az ifjúság 2017-ben is egységes és a saját sorsának a kovácsa. Úgy gondolom, azzal hogy megmutatjuk a mostani ifjúság erejét kellőképpen tisztelgünk a márciusi ifjak előtt is”. Az előadásra a Mátyás szülőháza előtti téren kerül sor 17 órától.A közlemény kiemeli: az ünnepnap záróeseménye a „The Nest” művészeié, akik már számtalanszor megmutatták, hogy a slam-poetry képes megteremteni a kapcsolatot a hallgatóság és a több száz éves események eszmeisége között. A “12 szó” című előadásuk helyszínéül ezúttal Bánffy-palotát választva, megmutatják milyen egy barokk környezetben, kortárs poéták csatája. Alkalomhoz illően a kezdés időpontja 18:48.