Sajtómúzeumot létesíthet az állami hírügynökség

A szenátus plénuma hétfőn első házként elfogadta az Agerpres hírügynökség működését szabályozó törvény módosítását; a jogszabálytervezet szerint az állami hírügynökségnek jogában áll egy sajtómúzeumot létesíteni, igazgatni és finanszírozni. A tervezet elfogadása mellett 99, ellene 2 szenátor voksolt, 18-an tartózkodtak.

A Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakciójának néhány tagja által kezdeményezett jogszabálytervezet elsődleges célja a sajtóörökség megőrzése, archiválása, kutatása és népszerűsítése. A múzeum feladata lesz „a román sajtó fejlődésének dokumentálása és bemutatása az első írott kiadványoktól a digitális korszakig, beleértve az újságokat, folyóiratokat, technikai eszközöket, archív dokumentumokat, audio-videó felvételeket, valamint egyéb történelmi és kulturális érdekű anyagokat” – szémol be az Agerpres. A tervezet szerint a múzeum vagy az Agerpresen belüli autonóm struktúraként, saját személyzettel és külön költségvetéssel működne, vagy az állami hírügynökségnek alárendelt, nemzeti érdekű, saját jogi személy minőséggel rendelkező közintézményként. Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír