A tárcavezető felhívta a figyelmet: rendkívül fontos tudatosítani, hogy az online térben ezerszer ismételt hazugságok komoly veszélyt jelentenek az európai demokráciákra. Oroszország a háború során nemcsak hagyományos fegyvereket vet be, hanem az EU destabilizálását célzó stratégiája részeként dezinformációs eszközöket is alkalmaz, amelyekkel igyekszik meggyengíteni az Uniót.
Țoiu hangsúlyozta az energiahálózatok összekapcsolását célzó beruházások felgyorsításának jelentőségét is. Ez szerinte egyrészt válasz Moszkva azon gyakorlatára, hogy az energiát politikai fegyverként használja, másrészt kulcsfontosságú Ukrajna háború utáni újjáépítése szempontjából.
A külügyminiszter úgy vélte, fokozni kell a nemzetközi nyomást Oroszországra, amelynek „meg kell fizetnie tetteiért”. Álláspontja szerint ennek egyik legfontosabb eszköze egy új uniós szankciócsomag bevezetése, valamint annak biztosítása, hogy Moszkva ne tudja növelni bevételeit.
Magyarország blokkol
Magyarország blokkolja a 20. szankciós csomag elfogadását és ez mindaddig így is marad, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Bár a Barátság kőolajvezetéket orosz támadás rongálta meg az ukrajnai szakaszon, Szijjártó úgy fogalmazott: az ukránok a héten úgy döntöttek, hogy nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába.
"Döntést hoztunk a héten arról, hogy leállítjuk a dízel üzemanyag szállítást Ukrajnába, ami az ukrán importnak mintegy 10 százalékát jelentette, és döntöttünk arról, hogy blokkoljuk a 90 milliárd eurós hadikölcsön kifizetését Ukrajnának. Világossá tettük azt is, hogy mindaddig, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, addig az Ukrajna számára fontos uniós döntéseket mind blokkoljuk" – mondta.

