Románia támogat egy Oroszország elleni újabb szankciócsomagot

Románia támogatja egy Oroszország elleni újabb uniós szankciócsomag elfogadását – jelentette ki a müncheni biztonsági konferencia után az Agerpres hírügynökségnek Luminiţa Odobescu külügyminiszter (képünkön). A román diplomácia vezetője tudatta, hogy hétfőn részt vesz a Külügyek Tanácsának brüsszeli ülésén, ahol állást foglal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála ügyében. Izrael gázai háborúja ügyében a tárcavezető azt mondta: az európai uniónak (EU), az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak és a többi partnerországoknak közösen kell „kitaposniuk” az utat a kétállami megoldás megvalósítása felé.

Odobescu beszámolt arról is, hogy Navalnij halálhíre a müncheni biztonsági konferencián indulatokat váltott ki. „Megerősítette, amit eddig is tudtunk: hogy mire képes Oroszország, Vlagyimir Putyin – nemcsak Ukrajnában, hanem sajnos Oroszországban is” – fogalmazott a tárcavezető.

Ezzel összefüggésben a külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy az EU ne csak szolidaritást mutasson, hanem folytassa az Oroszország elleni szankciókat is. Mint kiemelte, Románia támogatja egy Oroszország elleni újabb uniós szankciócsomag elfogadását, amelynek kidolgozása folyamatban van.

Odobescu hangsúlyozta: jelenleg a tagállamok a szankciórendszer megerősítésére összpontosítanak. „Meglátjuk, miként tudjuk elérni azt, hogy bizonyos államok ne tudják kijátszani ezeket”- tette hozzá a miniszter.

A Külügyek Tanácsának hétfői ülésének napirendjén a közel-keleti helyzet is szerepelt – ennek kapcsán a román diplomácia vezetője azt mondta: Románia segített és továbbra is segíteni fog a gázai civileknek. A miniszter nyomatékosította: a Gázai övezetben drámai az ott élők helyzete, ezért összehangolt erőfeszítésekkel segíteni kell a térség civil lakosságát. Szerinte nagyon fontos, hogy az EU, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a  partnerállamok együtt dolgozzanak az izraeli-palesztin kétállami rendezés megvalósításán.

„Románia segített és továbbra is segíteni fog a gázai civileknek, de nem szabad megfeledkeznünk a túszokról sem, és Bukarest álláspontja nagyon világos: továbbra is olyan megoldásra kell törekednünk, amelyik a lehető leghamarabb az összes túsz szabadon bocsátásához vezet” – emelte ki a külügyminiszter. 

Kiemelten fontosnak nevezte egy közös európai álláspontot kialakítását, amelyet össze kell hangolni az Egyesült Államokkal és a térségbeli partnerekkel. 

„Nem szabad megfeledkeznünk az eszkaláció veszélyéről, amely folyamatosan ott lebeg a térségben”, húzta még alá a tárcavezető.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Románia továbbra is „minden erejével” támogatni fogja Ukrajnát – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön a Fekete-tengeri és Balkáni Biztonsági Fórum résztvevőinek küldött videóüzenetében.
Belpol