RMDSZ 30 - Takács Csaba: a cél ezután is a fiatalok itthon maradásának elősegítése

RMDSZ 30 - Takács Csaba: a cél ezután is a fiatalok itthon maradásának elősegítése
Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága 1989. december 25-én tette közzé kiáltványát „a romániai magyarság nemzetiségi, közképviseleti és érdekvédelmi szervezetének” megalakulásáról, amely helyi és területi szervezetekre épült. A Kolozs megyei RMDSZ napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1990. január 18-án alakult meg. Az évforduló alkalmával készült összeállításunkban megkérdeztük a szövetség jelenlegi és volt országos, illetve helyi vezetőit, mit kívánnak az RMDSZ-nek az elkövetkező évekre. Arra voltunk kíváncsiak: volt-e az erdélyi magyarság sorsát meghatározó olyan döntésben részük, amelyre visszatérnének és újragondolnák.

PAPP ANNAMÁRIA

– Közel húsz évig látta el az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségét, az érdekvédelmi szervezet harmincéves történetének egyik fontos szereplője volt. Mit kíván a szövetségnek harmincadik születésnapján?

– Mindenekelőtt gratulálni szeretnék az RMDSZ-nek születésének harmincadik évfordulóján, s azt kívánom neki, hogy továbbra is érdekvédelmi, közképviseleti szervezetként, kitartással és emelt fővel képviselje a romániai magyar közösség érdekeit, akárcsak Románia érdekeit. Ugyanakkor mindazok, akik átveszik majd a szervezet vezetését, soha ne feledjék: a romániai, az erdélyi magyarság milyen nehéz időkben vállalta ennek a közösségnek a képviseletét úgy, hogy mindig a jövőbe tekintett. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy nemcsak az elmúlt harminc év történéseit ismerjék meg, hanem az elmúlt évszázadokét is. Aki ugyanis közképviseleti szerepre vállalkozik minden időben, annak felkészültebbnek, rátermettebbnek és sok esetben kitartóbbnak kell lennie, mint bárki másnak, hiszen jóval nagyobb a felelőssége. Ennek a felelősségnek a jegyében nem elég bátornak, becsületesnek és tisztességesnek lenni, erre a feladatra jól fel is kell tudni készülni. Nem akarok cinikus lenni, de minket a diktatúra annak idején felkészített erre, jóllehet soha nem gondoltunk arra, hogy egyáltalán lesz ilyen szervezet, s ebben netalán tisztséget és felelősséget is fogunk viselni. Ma már mindenki tudhatja, hogy milyen feladatra készül, s megszerezheti azt a tudást, amelynek birtokában megfelelőképpen tud majd bennünket képviselni. Beleértve engem is, hiszen én is jelenleg csak egy RMDSZ-tag vagyok, akárcsak sokan mások.

Fotó: Rohonyi D. Iván

– Nem könnyű harminc évet röviden elemezni, de hogyan tekint vissza az eltelt időszakra? Milyen gondolatok fogalmazódnak meg Önben az érdekvédelmi szervezet immár több mint negyedszázados tevékenységéről?

– Szomorúan tapasztalom, hogy a 89 után eltelt harminc év alatt „az elrabolt forradalom” következményeivel és nehézségeivel kellett nagyon sokszor megküzdenünk, és valószínű, hogy ezzel a jövőben is szembesülnünk kell. Az első napok euforikus hangulatában hittünk a megvalósítható demokratikus, nemzeti érdekeinket és értékeinket teljesítő rendszerben, ám sajnos, csalódnunk kellett, hiszen nagyon hamar a visszarendeződés következményeivel kellett szembesülnünk. Emlékezzünk csak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre, Székelyföld gúzsba kötésének a szándékára, a Mátyás-szoborcsoport és a kolozsvári főtér körüli funarista-nacionalista megnyilvánulásokra. Nem szeretném azonban csak a rosszat felemlegetni, hiszen az elmúlt harminc évben számos előrelépés is történt. A négy évtizedes kommunista diktatúrát átélt erdélyi magyarság számára ugyanis a talpra állást is jelentette ez az időszak, ha nem is úgy, ahogy mindig szerettük volna. Ki hitte volna néhány évtizeddel ezelőtt, hogy a romániai magyar nemzeti közösség nyelvi jogokat tudhat a magáénak? Vagy gondoljunk csak az anyanyelvű oktatás és a közigazgatás terén elért eredményekre, akárcsak az elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatására, a nemzeti jelképek használatára és így tovább. Még ha akadályozzák is a gyakorlatba ültetésüket, de sikerült törvényerőre emelnünk ezeket a jogokat, és olyan döntéseket hoznunk, amelyek által lehetőség nyílik a megvalósulásukra. Létezésüket ma már természetesnek tartjuk, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy az RMDSZ hozzájárulása, munkája nélkül mindezt nem lehetett volna elérni. Napjainkban sok gyermek nem hiszi el, hogy egykor a történelmet és a földrajzot nem lehetett magyarul tanulni… A politikában nem elég az, hogy igazunk legyen, velünk szimpatizáljanak és elismerően bólogassanak, az elvárásainkat, a jogainkat törvényekbe, kormányrendeletekbe, alkalmazási normákba kell foglalni, és csak ezeken keresztül lehet a közösség szolgálatába állítani. Ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogy az RMDSZ a társadalmi összefogása jegyében, választásról választásra, az erdélyi magyar közösséget mint céltudatos, saját értékeit tisztelni tudó, felmutatni és megőrizni akaró közösséget tudta képviselni.

– Távlatból nézve a történéseket, hogyan lehet a meghozott döntésekhez viszonyulni?

– Lehet, rossz döntés volt, amit bizonyos esetekben hoztunk, de utólag aztán kiderült, hogy a legjobb döntés még mindig a legkevésbé rossz döntés volt az összes többi lehetséges döntés közül. Természetesen, már nem tudjuk visszaforgatni a történelem óráját, s az RMDSZ tevékenységének a mérlege vitatható. Egyesek úgy viszonyulnak mindehhez, mintha valahol egy kis szigeten léteznénk, ahol csak mi élünk, és csak azért nem valósul meg minden, ami ennek a közösségnek a vágya és jogos elvárása, mert mi nem akarjuk, vagy nem vagyunk képesek rá. De ahhoz, hogy újraállítsuk például az aradi Szabadság-szobrot, amely szintén nemzeti identitásunk szerves része, a mintegy hétszázalékos nemzeti közösségi képviseletnek el kellett nyernie a román többség beleegyezését. Tehát ilyen körülmények között jutottunk el oda – és merem állítani, hogy Trianon után először –, hogy nemcsak elvették a javainkat, hanem azokból vissza is kaptunk valamit. És itt nem feltétlenül csak az anyagiakra gondolok, hanem arra is, hogy az elmúlt évtizedekben lassan visszanyertük az önbecsülésünket, a küzdő szellemünket, a kultúránk és a nemzeti értékeink fejlesztéséhez szükséges eszköztárat.

Számos olyan esemény van az RMDSZ harmincéves történetében, amelyről sokan nem tudnak, de mi ezeket megéltük. Számomra örökre emlékezetes marad az a pillanat, amikor a nemzeti jelképeink használatának a jogát törvényerőre emeltük. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) üléseinek végén, a törvény tiltása ellenére elénekeltük a Himnuszt azért, hogy ha az erre vonatkozó jogszabály életbe lép, megelőzzük magyarok ezreinek a „bűntetőeljárások kínpadjára” jutását. Kaptunk is beidézéseket sokan és sokat, de aztán rájöttek, hogy nem lehet letartóztatni az SZKT összes jelenlévő tagját, köztük parlamenti képviselőket, polgármestereket stb. És mindezt egy olyan Romániában, amely éppen akkor az európai uniós integráció útján próbált elindulni.

Hiszem azt, hogy az RMDSZ-ben még mindig megvan az az erő, hogy a leendő kihívásokra megfelelő válaszokat találva lépjen előre. A folytonos megújulási kísérlete az RMDSZ-nek, a nemzedékváltás képessége szintén egyedülállónak tekinthető. Ez mind hozzá fog talán járulni ahhoz, hogy az RMDSZ a hatvanadik évfordulóját is meg tudja majd ünnepelni.

– Mit üzenne a fiataloknak avégett, hogy ne külföldön keressék a megélhetésüket, hanem itthon, a szülőföldjükön próbáljanak meg otthont teremteni maguk számára?

– Az RMDSZ egyik legfontosabb jövőbe mutató feladata ezután is a fiatalok itthon maradásához szükséges feltételek megteremtése lesz. Mindez közhelynek hangzik, de gondoljunk csak arra, mennyi mindent kell megtennie a családoknak, oktatóknak, politikai és egyházi intézményeknek, hogy ez a folyamat eredményes legyen. A fiataloknak pedig fel kell készülniük, meg kell ismerniük Erdély értékeit, fel kell kelteni érdeklődésüket szülőföldjük iránt. Nekünk nemcsak arra kell büszkének lennünk, amit az elődeink értünk tettek, hanem azt is számba kell vennünk, hogy mit teszünk mi a saját magunk, valamint az eljövendő nemzedékek érdekében. Tisztában vagyok azzal, hogy mindezt össztársadalmi jelenségként csak akkor lehet eredményesen végezni, ha minden nemzedékben felkelthető az érdeklődés, a szeretet nemzeti értékeink iránt. Én szeretem, hogy magyar vagyok. Nem azt mondom, hogy büszke vagyok rá vagy különb lennék más nemzet fiainál. Inkább úgy fogalmaznék: szeretem, hogy magyar vagyok. Még akkor is, ha itt Erdélyben magyarnak lenni nem a legkönnyebb életet jelenti. Mindig azt tartottam, nem elég magyarnak lenni Erdélyben, mert az nem biztos, hogy elég. A megmaradáshoz erdélyi magyarnak kell lenni. Nemcsak a nagy évfordulók alkalmával, hanem elsősorban a mindennapok megélésében, a családban, az iskolában, a játszótéren, mindenütt. Az identitás nélküli ember hamar elkallódik. Ne hagyjuk ezt!

Markó Béla: Nevéhez híven maradjon továbbra is szövetség az RMDSZ

Az RMDSZ-nek azt kívánom, nevéhez híven maradjon továbbra is szövetség, figyeljen minden egyes magyarra, és képviselje az egész magyar közösséget, minden tisztességes véleményt, a Székelyföldet, a szórványt, a Partiumot, a csángókat egyaránt, hogy legyen mit ünnepelni harminc év múlva is.

Huszonhat évig voltam szenátor, ebből tizennyolc évig az RMDSZ elnöke. Ennyi idő alatt minden bizonnyal követtem el hibákat is, de arról az útról, amelyen végighaladtunk, nem térnék le ma sem. Viszont azt is látnom kell, hogy miközben fontos eredményeket értünk el nyelvhasználati, oktatási, önkormányzati, restitúciós kérdésekben, és teremtettünk alkotmányos meg törvényes garanciákat a magyar identitás megőrzésére, rosszul működnek a demokrácia alapintézményei, és az alkotmányt meg a törvényeket bármikor meg lehet szegni. Sokszor eszembe jut, hogy Traian Băsescu elnöksége idején valóban tovább bővítettük a kisebbségi jogokat, de vajon „cserében” nem néztük-e el neki mi is, hogy felborítsa a hatalmi ágak közti egyensúlyt. Nem vagyok biztos, hogy lehetett volna másképpen, de ismétlem, máig fel-felmerül bennem ez a dilemma. Ez egyébként, ha nem is annyira hangsúlyosan, többé-kevésbé az egész harminc év dilemmája is.

Markó Béla 1993–2011 között volt az RMDSZ elnöke, 1990-től 2015-ig szenátor, 2004–2007 időszakban művelődési miniszter, 2005–2012 között miniszterelnök-helyettes.

Kelemen Hunor: Megőrizni a szövetséget az RMDSZ és az erdélyi magyarok között

Pár hete azt kérdezte valaki, hogy van-e olyan kapcsolatunk, amelyre minden körülmények között számíthatunk. Habozás nélkül válaszoltam, hogy az RMDSZ-nek a romániai magyarokkal kötött kapcsolata ilyen: a legszorosabb és a legerősebb.

Ha valamit kívánhatok az RMDSZ-nek a következő 30 évre, az éppen ez: legyen képes megőrizni azt a köteléket, ezt az igaz szövetséget, amit maga és a közösség között kötött 1989-ben. Erre nagy szükség lesz ezután is!

Soha sem tartottam magam olyan politikusnak, aki minden körülmény között képes a legjobb döntést meghozni, és birtokában lenne az abszolút igazságnak. Aki ilyet állít, szerintem nem mond igazat. 22 éve vagyok a politikában, és visszatekintve akad jó pár olyan helyzet, amit szívem szerint megmásítanék ebből az időszakból.

Az elmúlt félévben visszatérő dilemmám, hogy mi lett volna, ha az RMDSZ 2012-ben nem erőltet ki egy kormányhatározatot amiatt, mert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem hajlandó alkalmazni az oktatási törvényt, és létrehozni a magyar kart. Ha emiatt nem bukik meg akkor az Ungureanu-kormány, vajon eljutottunk volna a mostani politikai válságig?

Félre ne értsen senki: egy pillanatig sem állítom, hogy nem hoztunk jó döntést akkoriban. De az is biztos, hogy a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kormány 2012-es bukása óta állandósult a bukaresti kormányzat politikai instabilitása. Hét és fél év alatt kilenc kormányunk volt, hét és fél éve zajlik annak a próbálgatása is, hogy miként lehet visszavenni a kisebbségi jogokból.

Kelemen Hunor 2011-től az RMDSZ elnöke, 2000-től parlamenti képviselő, 2007–2011 között ügyvezető elnök, művelődési miniszter a második Boc-kormányban és a harmadjára alakult Ponta-kabinetben, ahol miniszterelnöki tisztséget is betölt.

László Attila: Mindent megtettem, amit lehetett

Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy az elkövetkező harminc évben legyen ott minden olyan testületben, ahol a magyar közösség sorsáról döntenek, ugyanúgy, ahogyan azt eddig is tette. Fontosnak tartom, hogy ne szülessen a magyar közösségre nézve sehol döntés nélkülünk. Olyan országban élünk, hogy ha nem vagyunk ott a testületekben, nem biztos, hogy olyan határozatok látnak napvilágot, amelyek elfogadhatók a közösségünk számára.

Azt tartom munkám legnagyobb eredményének, amit a kolozsvári állapotok alakulásában tettem. Annak idején az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökeként, majd később kolozsvári alpolgármesterként és szenátorként sikerült tisztességes nemzedékváltást kieszközölni az RMDSZ-en belül. A városban pozitív irányba változott meg a hangulat, főleg interetnikus téren, és sikerült a normalitás irányába elmozdítani a korábbi helyzetet. Természetesen mindezt nem egyedül tettem, hanem a kollégákkal együtt, de jómagam is kivettem a részem ebből. Összességében úgy vélem, hogy mindent megtettem, amit meg lehetett tenni az adott időpontban”.

László Attila 2008–2012 között Kolozsvár alpolgármestere volt. 2012-től az RMDSZ Kolozs megyei szenátora, a megyei szervezet elnöke 2005–2011 között.

Csoma Botond: Hamarabb kellett volna szakítani a PSD-vel

Még legalább 30 évet kívánok az RMDSZ-nek, azt, hogy legjobb tudása szerint lássa el az erdélyi magyarság érdekképviseletét.

Így, visszatekintve úgy vélem, talán nem volt a legjobb döntés a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött együttműködési megállapodás. Kétségtelen, a 2016-os választások után volt benne politikai ráció, ők alakítottak kormányt, egy kisebbségi szervezet pedig nem utasíthatja el az együttműködést a mindenkori kormánypárttal. Elszigetelődve, ellenzékben nem nagy a mozgástér, elég csak az 1990–1996-os időszakra gondolni. Amint az többször is elhangzott: minket nem azért küldtek a magyar választók a parlamentbe, hogy ott egy sarokban duzzogjunk… Viszont a PSD, elsősorban a Dragnea vezette PSD annyira népszerűtlen választóink körében, annyira nem értették, miért is kell nekünk velük együttműködni, hogy ez már-már veszélyeztette az RMDSZ jövőbeli parlamenti jelenlétét. Ezzel nem azt állítom, hogy a politikai döntéseket feltétlen alá kell rendelni a népszerűségi kritériumoknak, de ha valamit így utólag meg tudnék változtatni, akkor ez lenne: sokkal hamarabb mondtam volna fel az együttműködést. Persze ez nem azt jelenti, hogy bizonyos kérdésekben nem lehet egyeztetni a szociáldemokratákkal, mint például most, a kétfordulós polgármester-választás elhárítása érdekében is. Azzal is tisztában vagyok, hogy az ellenzékkel nem volt mit kezdenünk, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nemcsak RMDSZ-ellenes, hanem az erdélyi magyarságot támadó kezdeményezései voltak, amelyek ellehetetlenítették az együttműködést. Ezt bizonyítja legújabb ígéretszegésük is.

Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő.

Buchwald Péter: Maradjunk egységesek!

Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy azokat a sajnos irreálisnak bizonyuló álmokat, amelyeket 1989 után felvállalt, próbálja megvalósítani, bármilyen nehéz is lesz. Amíg Románia nem válik valóban demokratikus állammá, amelyben a kisebbségi kérdés nyugvópontra kerül, addig nehezen kerül olyan partner, aki segít álmaink megvalósításában, hiába vándorolunk egyik párttól a másikig.

Az RMDSZ-t és az erdélyi magyarságot szétválasztani nem tudom, ezért valamennyiünknek azt kívánom, maradjunk egységesek. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy több pártra szakadjunk, ez a megosztottság butaság, káros.

Olyan időben voltam az RMDSZ szenátora, amikor a kommunista utódpárt és a szélsőségesen nacionalista pártok voltak kormányon, ami nagyon behatárolta annak idején döntéseinket. Ezért is vélem úgy, hogy a kormányzati szerepvállalás mindenkor jó döntés, csakis így tudunk elérni, megőrizni bármit is. Legfennebb bölcsebben kell – kellett volna – megválogatnunk partnereinket.

Buchwald Péter 1990-ben a Nemzeti Egységfront ideiglenes tanácsának alelnöke volt, 1992–1996 között az RMDSZ szenátora, 2000-ig Kolozs megye alprefektusa, megyei RMDSZ-elnök 1999–1992 között

Eckstein-Kovács Péter: Az RMDSZ haladjon a progresszió útján

Azt kívánom, hogy az RMDSZ legyen a progresszió pártja – szerintem egy kisebbségi érdekvédelmi szervezet csakis a haladás és a progresszió, nem pedig a bezárkózás útján kellene haladjon.

Amit én fontosnak tartok a politikai múltamból, az a diszkrimináció minden fajtáját tiltó törvény, amelyet kezdeményezésemre fogadtak el, s amely ma is érvényben van, valamint az, hogy elősegítettem egyházi és közösségi ingatlanok restitúcióját. Nyilván nem tartom magam hibátlannak; biztos, hogy az idők folyamán hoztam rossz döntéseket is, de az alapvető kérdésekben nem hiszem, hogy rosszul döntöttem.

Eckstein-Kovács Péter 19901992 között az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd 1992-től 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos, 1996-tól 2008-ig Kolozs megyei szenátor, 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszter.

Kónya-Hamar Sándor: Összefogva és nem megosztva

Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy még sokáig létezzen és tevékenykedjen az országos és európai nagypolitika szintjén! De – az erdélyi magyarság minden politikai polarizációja ellenére – közképviseleti és érdekvédelmi szövetségként. Összefogva és nem megosztva, vállalva a közös célt, történelmi feladatot és felelősséget. S nem egy mindent kisajátító „nemzetiségi szervezetként”.

Az RMDSZ működését, stratégiáját, történelmi szerepét meghatározó döntések mögött Kolozsvárott mindig erős kollektív akarat és szándék állt. Nemhogy megmásítanám, ellenkezőleg, „felerősíteném” ezeket, emlékeztetnék ezekre a nemzeti közösségünk elvárásai és reményei szerint hozott döntésekre. Arra, hogy nem mondhatunk le társnemzeti minőségünkről, el kell utasítanunk minden, a román többségi hatalom által számunkra leosztott kisebbségi szerepet.

Talán az egyetlen személyes politikai döntésemet módosítanám: nem otthagyni húsz év után, csalódottan és elkeseredetten a politikai küzdőteret. Közben eltelt újabb tíz év, és nem a javunkra. A magam felelősségét is vállalva jelenthetem ki: a hazai román belpolitikai viszonyok, a visszarendeződés, az európai közöny mellett az RMDSZ mindenkori felelőtlen, kisebbségi taktikázásának és kihagyásainak, meghátrálásainak köszönhetően is.

Kónya-Hamar Sándor az RMDSZ Kolozs megyei képviselője volt 1992–2008 között, megyei elnök (1999–2005), EP-megfigyelő, majd EP-képviselő (2005–2009)

Máté András Levente: Kitartást, következetességet, józan észt!

Nemcsak az RMDSZ-nek, hanem a szervezetet fenntartó és működtető tagoknak is üzennék: köszönet a munkájukért! Tizennyolc éven keresztül voltam aktív politikusa az RMDSZ-nek és elmondhatom, hogy ha ők nincsenek, az én munkám felesleges lett volna. Az utódoknak pedig, akik átvették a stafétabotot, kívánok kitartást, következetességet és józan észt. Ezek hiányában nem lehet politizálni.

2016-ban vonultam vissza a politikai életből. Most, „kívülállóként” lehet, hogy bizonyos dolgokat másképp látok vagy értelmezek. Azonban a politikusi éveim alatt döntéseimet igyekeztem mindig szakmai alapokra helyezve, érdemben, a körülményeket figyelembe véve meghozni – most sem csinálnám másképp.

Máté András Levente az RMDSZ Kolozs megyei képviselője volt 2004–2012 között, a megyei szervezet vezető tisztségét 2011–2016 között töltötte be.

Neményi József Nándor: Megoldatlan maradt a Bolyai Egyetem ügye

Neményi József Nándor kérdésünkre, hogy milyen döntését kellene az RMDSZ-nek újragondolnia, a Bolyai Egyetem újraélesztésének ügyét említette, amit Markó Béla és csapata annak idején felvállalt, és amit – véleménye szerint – nem próbáltak megoldani. Továbbá elmondta azt is: a 2019-es októberi döntés, a szociáldemokratákkal való szakítás nem volt bölcs, mert a 141 éves román liberálisok mindenek felett nemzeti liberálisok, és történelmük folyamán sokkal könnyebben támogattak ultranacionalistákat, mint például baloldaliakat. Neményi azt is hibás döntésnek tartja, hogy az RMDSZ most meg a Nemzeti Liberális Párttól vonja meg támogatását, ez a hintapolitika klasszikus példája és félő, hogy aki sokat hintázik, leesik. A kérdés az, lesz-e hatékony parlamenti képviselet 2021-ben a az említett két szerencsétlen döntés miatt.

Neményi József Nándor az RMDSZ képviselője volt 1995–1996 között, ezt követően államtitkári rangban az országos Versenytanács tagja.