Elkezdenék a helyreállítást, de nem minden tulajdonos egyezik bele
A 19 lakrészből 11 a városháza tulajdonában van
A Teleki-palota jelenlegi tulajdonviszonyait illetően Oláh Emese alpolgármester sajtófelelőse lapunknak elmondta: az ingatlan 19 lakrészből áll. Két lakás a Kolozs Megyei Tanács, hat lakás magántulajdonban található, tizenegy pedig a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi.
A városháza fel szeretné újítani a palotát, ennek érdekében műszaki felmérést végeztetett. Az engedélyezési dokumentáció, a műszaki tervek és a kivitelezés becsült összértéke bruttó 67 461 551 lej. A helyreállítás költségeit minden tulajdonosnak a résztulajdonával arányos mértékben kell állnia. Két lakás tulajdonosa már a felmérés kezdeti szakaszában azonban megtagadta a hozzájárulást, mivel anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a költségek rájuk eső részének vállalását.
Az önkormányzatnak perelnie kell a felújítás elkezdéséhez
A helyreállítási munkálatok elkezdéséhez szükséges építkezési engedély kiadásához az épület minden tulajdonosának a beleegyezése szükséges. Tekintve, hogy az említett tulajdonosok esetében ez nem adott, Oláh Emese alpolgármestert arról kérdeztük, milyen törvényes eszközök állnak az önkormányzat rendelkezésére, hogy megszűnjön a patthelyzet, illetve elkezdhessék valamilyen módon az épület felújítását.
Az elöljáró elmondta: a polgármesteri hivatal be fogja perelni az említett tulajdonosokat. Az egyik per olyan bírósági határozat megszerzésére irányul, hogy a felújítást ellenző résztulajdonosok beleegyezése kihagyható legyen az építkezési engedély megszerzéséhez. A második perben viszont a helyreállítás kifizetendő költségeit szándékoznak majd behajtatni. Nagy kérdés azonban, hogy a bírósági eljárások meddig fognak elhúzódni, és így mikor kezdődhet el a romló állapotú palota történeti értékéhez méltó restaurálása.
Az első parcella a 18. század elején lett a Teleki családé
A középkor folyamán a palota mai telkének helyén több kolozsvári polgár telke állhatott. Amint azt 18. századi írott források, korabeli városlátképek is tanúsítják, még ebben az időszakban is a kisebb lakóházak és kertes telkek határozták meg a Farkas utca arculatát.
Feltételezhető, hogy a palota mai telkének első parcellája a 18. század első két évtizedeiben került Erdély egyik legjelentősebb arisztokrata családjának, a Teleki családnak a tulajdonába. A főnemesi családok a 17. század végétől kezdődően kezdtek el ingatlanokat vásárolni Kolozsváron, egyrészt azért, mivel a falakkal körülvett város a zavaros időkben védettebb volt a betörésekkel szemben, télen pedig kényelmesebb volt városi környezetben élni, mint vidéki birtokaikon. A kolozsvári főúri palotaépítkezéseknek fontos mozgatórugója volt továbbá az is, hogy 1790-ben Kolozsvárra költözött a gubernium székhelye, s mivel többen köztisztségeket vállaltak, értelemszerűen közelebb akartak lenni a központhoz.
Városi adójegyzékekből rekonstruálható, hogy az Apafi-kor nagy politikusának, Teleki Mihálynak több fia is telket szerzett a 18. század elején Kolozsvár belvárosában. A kolozsvári nemesi ingatlanok 1714. évi összeírása – a helyszín megjelölése nélkül – már említ egy ingatlant, amely Teleki Pál (1677–1731) nevén szerepelt. De az ő testvérének, Józsefnek is volt háza a Főtér 2. száma alatt, illetve Sándor, a Telekiek gernyeszegi ágának alapítója is rendelkezett a Főtér nyugati során ingatlannal. A 18. század végére, a 19. század elejére nem kevesebb mint tíz ingatlana volt már a Teleki család tagjainak Kolozsváron. Ezek egy része máig megtalálható a belváros épített örökségében.
A már említett Teleki Pál 1695 után Frankfurtban, Marburgban, majd Hollandiában tanult filozófiát, jogot és történelmet, tanulmányai befejezése után pedig hosszabb peregrinációra indult Németalföldre, Angliába, Franciaországba és Svájcba. Hazatérése után irodalmi tevékenysége mellett a tudomány és a kultúra egyik jelentős mecénásává vált.
Az 1722. évi kolozsvári ingatlan-összeírásban Teleki Pál nevén három fűthető szobával rendelkező ház szerepel, amely feltehetőleg a Főtér déli oldalán helyezkedett el. A Farkas utcai ingatlanára vonatkozó első biztos adatokat az 1733. évi összeírás szolgáltatja. Ebből kitűnik, hogy ekkor már birtokolt egy házat a mai telek helyén, amely után 15 forint adót fizetett, továbbá a szomszédos, korábban beépítetlen telken szintén állt egy másik háza. Érdekes, hogy ezenfelül két kerttel is rendelkezett az utcában, amelyek a mostani telekkel szemben, nagyjából a mai Akadémiai Könyvtár környékén helyezkedhettek el.
Az utóbb említett Farkas utcai ház továbböröklődött: az 1759. évi összeírásban már Teleki Pál fiának, idősebb Teleki Ádámnak a tulajdonában említik. Az ingatlant ekkor már 2000 rajnai forintra becsülték, ami jelentős összegnek számított, egyben jelezve, hogy ez már egy reprezentatív, valószínűleg emeletes ház lehetett. Idősebb Teleki Ádám (1703–1769) apjához hasonlóan jelentős személyisége volt korának. A családban különös gondot fordítottak az ifjabb nemzedékek igényes iskoláztatására, így Ádám 1722-ben az egyik legnevesebb német protestáns egyetemen, Halléban tanult, majd két évet töltött Drezdában, a szász választófejedelmi udvarban. Hazatérése után katonai pályára lépett, a császári hadseregben szolgált, és 1751-től tábornoki rangot viselt.
Ifj. Teleki Ádám rendelte el az építkezést
Az ő halála után kolozsvári ingatlanjait fia, ifjabb Teleki Ádám (1740–1792) örökölte, ő építtette meg a mai formájában látható épületet. Külföldi egyetemeken tanult: 1761-től a bázeli és a leideni egyetemen folytatott tanulmányokat, majd azok befejezése után Párizsba is ellátogatott. Ezt követően 1765 és 1775 között Kővárvidék kapitánya volt, majd 1785-ig Doboka vármegye főispáni tisztségét töltötte be. A felvilágosodás eszméinek híveként II. József reformpolitikájának egyik fő támogatója volt, az uralkodó által kezdeményezett közigazgatási átszervezés idején pedig Kolozsvár kerületi biztosaként, majd guberniumi tanácsosként működött. Politikai és közigazgatási tevékenysége mellett jelentős irodalmi munkásságot is folytatott: ő volt Pierre Corneille Cid című művének első magyar fordítója, amelyet már 1773-ban kiadtak Kolozsváron. Felesége, Wesselényi Mária 1785-ben bekövetkezett korai halálára terjedelmes gyászverset is írt, amelyet szintén Kolozsváron adtak ki.
Teleki Ádám nevén az 1778. évi városi ingatlanjegyzékben még egy 400 forintra becsült ház szerepelt. Nem tudni pontosan, mikor fogalmazódott meg benne először az új palota építésének gondolata, de a fennmaradt levelezések és dokumentumok alapján bizonyos, hogy befolyásolta a Bánffy György erdélyi kormányzó által 1773 és 1786 között, a Főtéren építtetett palota példája. Érdekes részlet, hogy Teleki Ádám néhány évvel felesége halála után szánta el magát a nagy ívű vállalkozásra, hogy rangjához méltó palotát építtessen.
A palota építésének története számos fennmaradt dokumentum és terv alapján viszonylag jól nyomon követhető. Az első adat 1787 tavaszáról származik: április 18-án a gróf két neves kolozsvári mesterrel kötött szerződést a palota felépítésére, Leder József pallérral és Überlacher Antal ácsmesterrel. A mesterek számára 1787. szeptember 2. és 1789. augusztus 9. között több kifizetést eszközöltek jeléül annak, hogy az építkezés ténylegesen megkezdődött. Az építtető 1787. június 9-én megállapodást kötött a nyugati házszomszéddal, Kendeffy Ráchel grófnővel, Bethlen Gergely özvegyével is, aki engedélyezte, hogy a palota ablakai az ő birtoka felé nyíljanak.
Fennmaradtak a Leder József készítette tervváltozatok
Az építési folyamat a családi levéltárban fennmaradt tervek alapján is követhető. Az első terv, amelyről feltételezhető, hogy már ehhez az épülethez készült, Leder Józsefnek az 1780-as évekből származó rajza, amely egy kisebb méretű, L alaprajzú palotát ábrázol. Egy másik tervváltozat már U alaprajzú épületet mutat, amely már nagyon hasonló a mai palotához, de annál kisebb méretű. Feltételezhető, hogy ezt is Leder dolgozta ki, és valószínűleg a megrendelő kívánságára jelentősen módosították. Az utolsó tervváltozatot Bíró József 1790 körülire keltezte, ez a földszint és az emelet alaprajzát már a mai épülethez igen közel álló módon ábrázolja. Vélhetőleg ez volt a végleges terv, amelynek kivitelezését a két mester már 1787-ben megkezdte, de az építkezés során számos módosítást hajtottak végre, elsősorban a főlépcső és az istálló kialakításakor.
Leder József tervei mellett fennmaradt a kolozsvári asztalosnak, Késmárki Jánosnak a famunkákra – falburkolatokra, ajtó- és ablakszárnyakra – vonatkozó terve is, amelyeket Teleki Ádám palotája számára készített. Megmaradt továbbá ugyanezen mester költségvetési javaslata is, amely szerint az emeleti reprezentatív nyílászárókat a Bánffy-palota famunkáihoz hasonlóan, fehér felületekkel kellett elkészítenie.
A költségek növekedése miatt 1789. június 20-án újabb szerződést kötöttek a két mesterrel, akik a munkálatokat 1790. március 12. és 1792. október 27. között is folytatták. Az építkezés befejezését hátráltatta a megrendelő, Teleki Ádám 1792. április 20-án, Kolozsváron bekövetkezett elhunyta. Halála után a palotát lánya, Mária örökölte, aki a család magyarországi ágához tartozó Teleki Lászlóhoz (1764–1821) ment feleségül, így ők folytatták az építkezést.
Értékes forrás a palotát építtető Teleki Ádám halála után, az 1793-ban készített ingóságleltár, amely adatokat szolgáltat a késő barokk palota berendezéséről, az asztali kultúrához tartozó tárgyakról is. Ebben a leltárban fennmaradt Teleki Ádám könyvtárának – 1448 kötetet tartalmazó – jegyzéke is, amely jól tükrözi az ezt a milliőt jellemző műveltségi igényt.
A Telekiektől a Bethlen családhoz, majd a katolikus státushoz
A palotaépítkezést befejező új tulajdonos, Teleki László 1789-től a gubernium titkára lett, 1792-től a Királyi Tábla bírája, 1790-től pedig a Kolozsvári Református Kollégium főgondnoka. A palota az 1790-es évek végére készülhetett el teljesen, és kis ideig a fiatal házaspár itt lakott. Mindazonáltal,1799-ben Magyarországra költöztek, s a kolozsvári palota reprezentatív termeit az arisztokrácia tagjainak adtak bérbe, illetve egyes lakásokat más bérlőknek kínáltak.
A palota az 1798-as augusztusi nagy tűzvész során jelentős károkat szenvedett, 1800-ban javításokat eszközöltek rajta, amelyek elvégzése után az épületet bérbe adták. Teleki László 1821-ben halt meg, a kolozsvári palotát gyermekei örökölték – József (1790–1855), Ádám (1789–1851) és Sámuel (1792–1857). Közülük a legismertebb Teleki József, aki 1842 és 1848 között Erdély kormányzójaként tevékenykedett. Korának neves történésze is volt, illetve 1830 és 1855 között a Magyar Tudományos Akadémia első elnökeként működött.
Mivel Teleki Józsefnek és Ádámnak nem születtek utódai, a kolozsvári palota Teleki Sándor (1829–1875) tulajdonába került, akit különc természete miatt „vad grófként” is emlegettek. Az 1848-as forradalomban játszott szerepe után Sándor emigrációba kényszerült, s ennek idején fontos szerepet vállalt az olaszországi garibaldista mozgalomban. Fia, Teleki László Gyula (1858–1921) révén a palota még a 19. század utolsó évtizedeiben is a Telekiek tulajdonában maradt, 1906-ban azonban eladta az épületet Bethlen Árpád grófnak (1850–1912), akitől aztán a fia, Bethlen Ádám (1881–1958) örökölte.
Feltételezhető, hogy a Bethlen család tagjai korszerűsítési munkálatokat végeztettek az épületen, amelyek ma is felismerhetők, különösen az ebből az időszakból fennmaradt nyílászárók és kályhák alapján. Bethlen Ádám 1936-ban az akkor már rossz állapotban lévő palotát eladta a Római Katolikus Státus Nyugdíjalapjának. Az új tulajdonos az épület átvétele után több felújítást is végrehajtott.
A következő időszakban a palota helyiségei különböző intézmények székhelyéül szolgáltak, és az emeleti nagyteremben gyakran rendeztek társasági vagy tudományos eseményeket – bálokat, ismeretterjesztő előadásokat. A földszinten a Kolozsvári Atlétikai Club sportegyesület helyiségei működtek, bowlingpályával. A palotában rendezték meg 1930-ban a Barabás Miklós Céh kiállítását, valamint más iparművészeti és a két világháború közötti időszak szövetkezeteinek termékeit bemutató tárlatokat is. Érdekességként említhető, hogy az épület délkeleti sarkában lévő egyik lakásban a neves festő, Szopos Sándor (1881–1954) is lakott.
A kommunista hatalomátvétel után 1949-ben a Teleki-palotát is államosították. Az 1950-es években az épületben a Pedagógiai Líceum bentlakása működött, majd később lakásokat alakítottak ki benne. Az épület keleti szárnyának emeletén az Octavian Goga Megyei Könyvtár olvasóterme kapott helyet. Amint azt az épületen ma is látható szerkezeti beavatkozások mutatják, a 20. század második felében – feltehetően az 1970–1980-as években – is történtek felújítási munkálatok. Miután az épület állapota az utóbbi két évtizedben súlyosan leromlott, a könyvtári tevékenységet is megszüntették.
Az építészeti részleteket a főtéri Bánffy-palota ihlette
A Teleki-palota a Farkas utca északi oldalán, téglalap-alaprajzú saroktelken áll, amely merőleges az utca vonalára, kelet felől a Minorita (Hermann Oberth) utca határolja. Építészeti részleteit tekintve a főtéri Bánffy-palotából inspirálódtak, mind a külső homlokzatain, mind a belső terek kialakításában.
A földszintből és emeletből álló palota U alaprajzú, szinte teljes felületén alápincézett. Épülettömbje a szélesebb déli főszárnyból, valamint egy hosszabb keleti és egy rövidebb nyugati oldalszárnyból áll, amelyek az udvart veszik közre. A keleti szárny enyhén előreugrik, északi végén egyemeletes, 19. század végi melléképület áll, részben romos állapotban.
A külső homlokzatok vízszintes tagolása egységes: faragott kőlábazat, övpárkány és a klasszikus hármas tagolású koronázópárkány jelenik meg mindhárom oldalon, csak kivitelezésük módja tér el. A Farkas utcai főhomlokzat a legreprezentatívabb: impozáns jellegét a rusztikázott földszint, a hangsúlyos középrizalit, illetve a két korinthoszi oszlop által tartott, kőkonzolokra támaszkodó, kovácsoltvas mellvédű, alján kazettás megoldású erkély hangsúlyozza. A félköríves záródású, boltozott kocsibehajtó és az ablakok barokk keretezése, valamint a füzérmotívumokkal és volutadíszekkel gazdagított zárókövek tovább erősítik a monumentális hatást. A mellékhomlokzatok egyszerűbbek, a keleti oldal egyszerű lizénákkal tagolt, a földszinten nincs rusztikázás, a nyugati oldal pedig a szomszédos telek felé nézve csupán egyszerű vízszintes tagolással rendelkezik.
A belső udvar felé néző homlokzatok is különböznek: a főszárny itt is sokkal reprezentatívabb kiképzést kapott, kétszintes loggiával rendelkezik. Az emeleti, kőmellvéddel, korintuszi fejezetes oszlopokkal és hármas tagolású párkányzattal kialakított loggia eredetileg nyitott volt, ma üvegezett.
A nyugati szárny udvari homlokzatán is árkádos loggia sorakozik, de egyes árkádokat befalaztak, illetve ajtóvá és pincelejárattá alakítottak. Az emeleti árkádos folyosó nagyobbrészt megőrizte barokk formáját. A keleti szárny udvari homlokzata szintén árkádos rendszerű, azonban a földszinten heterogén nyílásképzés figyelhető meg az utólagos átalakítások miatt. A tehermentesítő ívek tanúsága szerint eredetileg nagyobb nyílások voltak. Az emeleti szinten hat árkádos loggia és négy barokk keretezésű ablak található, több vakablakkal.
A pince két elkülönülő részre tagolódik: egy nagyobb L alakú pincére a nyugati szárny alatt, valamint egy kisebb részre a főszárny keleti részén. A kőből és téglából készült falazatban több helyen másodlagosan beépített reneszánsz és gótikus kőtöredékek találhatók. A nyugati pince 1944-ben óvóhelyként szolgált, ennek felirata is megmaradt.
Impozáns – szintén a Bánffy-palotában látott megoldásokat idéző – térrész az egykori istálló, háromhajós felosztásával, csehsüveg-boltozatával.
Értékes asztalosmunkák, 1944-es „óvóhely” felirat
Az emeletre két lépcső vezet: egy reprezentatív keleti díszlépcső és egy egyszerűbb nyugati. Az emelet alaprajza világos szervezésű: az utcai oldalon kisebb teremsorral, illetve egy reprezentatív díszteremmel. A belső terekben számos értékes asztalosmunka fennmaradt a késő barokk korból, köztük ajtók, kazettás ajtószárnyak, ovális és kör alakú betétekkel. Kiemelkedő emlék egy barokk supraporta-dekoráció, amely jelenleg a padláson található. A palotában több cserépkályha van, főként a 19–20. század fordulójáról, a barokk kori emléke pedig egy zöld mázas töredék. A tetőszerkezet a főszárny felett alapvetően megőrizte barokk formáját, bár a 20. században acélerősítéseket kapott.
Kovács Zsolt művészettörténész véleménye szerint a helyreállításkor teljeskörűen meg kellene őrizni a műemlék épület struktúráját, homlokzatait és belső díszítését. A beavatkozások elsődleges célja az értékes elemek megtartása kellene, hogy legyen. A szakember úgy véli, meg kellene szüntetni a 20. századi válaszfalakat, amennyiben az új funkciók ezt lehetővé teszik, különösen az egykori istálló háromhajós terében és az egyik emeleti helyiség északi felében.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a műemlék épület kiemelkedően értékes elemei a fennmaradt barokk asztalosmunkák, ezért ezek felújítását szakképzett restaurátornak kellene elvégeznie, meg kellene tartani az eredeti helyükön a nyílászárókat, és megőrizni a történeti festékrétegeket. Kiemelte a padláson talált barokk supraporta restaurálásának, illetve visszahelyezésének a fontosságát. Szükségesnek nevezte az épület faragott kőelemeinek, a barokk kályhatöredék restaurálását, a történeti cserépkályhák megtartását, az eredeti barokk tetőszerkezet megóvását a károsodott elemek cseréjével. Hangsúlyozta továbbá, hogy a pincében fennmaradt 1944-es, „óvóhely” felirat különleges történeti értéket képvisel, ezt is indokolt lenne megőrizni.
