Némiképpen német juhászkutyára emlékeztető külsejű korcsnak született, ezért nem bővelkedhetett nagy értelmi képességekben, de hűség dolgában egész életében példaértékűnek bizonyult, és emiatt a család második gyermekének számított. Nagyon ragaszkodott az emberekhez, mindig a családi háznak abban a szobájában vagy a konyhában ténfergett és heverészett, ahol éppen ember tartózkodott. A kerítésnél kötelességtudóan megugatta az utcán sétáltatott vagy elszabadult ebtársakat, minden szerinte felháborító rendzavarást, és nagyon félt a petárdáktól. Utálta a vízzel való tisztálkodást, és ő volt a réme a környéken pofátlanul a kertbe be-belátogató macskáinak, mégis átvette tőlük a macskamosdás művészetét. A simogatásnál csak a csirkecsontot értékelte jobban. Azt is megtanulta, hogy a kertben fel-felbukkanó sünit érdemes tisztes távolságban elkerülni, és valahányszor a fülét megütötte a séta „varázsszó”, attól rögtön ugrálni kezdett örömében, hogy az unatkozást megtörve a póráz végén egy kis izgalmas utcai nyomolvasásban lesz része. Néha, felszólításra, pacsit is adott.
Aztán az évek múlásával csökkent a mobilitása, operáción esett át, utolsó heteiben már képtelen volt lábra állni, szalonképessége pedig teljesen feledésbe merült. Látszott rajta, hogy nagybeteg, lefogyott, kemény fájdalmai vannak, amiről nem képes bővebben beszámolni, veszélyes volt akár egy ujjal is hozzáérni, mert vad morgással és vicsorgással fenyegetett. Gazdái már azért szurkoltak neki, hogy természetes halállal múljék ki, ne szenvedjen többet, és ne kelljen az állatorvossal elaltatni, mert az felért volna egy kivégzéssel, amit senki sem kívánt. Aztán mégis bekövetkezett az elkerülhetetlen: hétfő reggel kinyúlva találtak rá az előszobában, ahonnan hetek óta nem tudott elmozdulni. Béke poraidra, Csibi.
Borítókép: Csúcsformában – 2005-ben ilyen teljesítményre is képes volt – A SZERZŐ FELVÉTELE
