Hogyan indul egy ígéretes filmrendező pályafutása? Testnevelési szakon szerzett diplomával – Reisz Gábor esetében legalábbis így hangzik a helyes válasz, hiszen kezdetben ebbe a szakterületbe kóstolt bele, első egyetemének elvégzését követően pedig tornatanárként is dolgozott. Elmondása szerint ez a pálya azért tűnt akkoriban jó opciónak, mert bár a tanulás nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, a vízilabdázásnak köszönhetően a sport mindig közel állt hozzá. Ennek az időszaknak is voltak jó pillanatai és tanulságai, de hamar rájött: a testnevelés és az egész sportszemlélet teljesen más végletet képvisel ahhoz a művészvilághoz képest, ami őt valójában érdekelte.
Így a következő állomás – illetve egy évig párhuzamosan a tanítással – már az ELTE filmelmélet és filmtörténet szaka volt. „Ez volt az első igazi bumm az életemben. Akkor jöttem rá arra például, hogy soha nem tanultam semmit” – amiről, mint megjegyezte, nem a tanárai tehettek, egyszerűen őt nem érdekelte a középiskolában szinte semmi, ami tanulás, csak kicsit a művészettörténet, kicsit a zene és nagyon a festés. „Akkor jöttem rá, hogy azzal foglalkozom, amivel nekem kell, mikor az ELTE-re felvettek. Iszonyatosan elkápráztatott az a közeg, a sok diák és a tanár, akik gyakorlatilag reggeltől-estig filmekről beszélnek” – mesélte.
A film iránti szeretet egészen kiskorában kialakult, öt-hat évesen már nagyjátékfilmeket nézett, de elmondása szerint azért nem a Fellini-féle Nyolc és féllel kezdte, hanem főként a Rambo, a Terminátor, a Csillagok háborúja és a Bud Spencer-filmek határozták meg ezt az időszakát. „Nagyon elkápráztatott, hogy a filmek létre tudnak hozni másik világokat, ahová be lehet lépni. Később gyakran próbáltam írni is és igazából mindig filmben gondolkodtam, de erre csak később jöttem rá” – jegyezte meg.
A VAN főszereplőjét Ferenczik Áron alakította
Az ELTE filmelmélet szakot végül nem fejezte be, helyette átigazolt az SZFE film- és televízió rendező szakára, az elsődleges indok az volt, hogy Reisz Gábort mindig inkább a gyakorlat érdekelte. Tanulmányait Enyedi Ildikó osztályában a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjével zárta 2014-ben, majd ezt követte másik nagyjátékfilmje, a Rossz versek 2018-ban. Mindkét alkotás személyes, közvetlen, már-már privátnak mondható, de közben mégis generációk problémáit, dilemmáit dolgozza fel. „Nem félsz attól kicsit, hogy úgymond kiteregeted a lelkedet a vászonra?” – kérdezte a filmekkel kapcsolatban Bátori Anna, amelyre a válasz gyorsan és gondolkodás nélkül érkezett: „Nem félek, mert nem tudom, hogy mitől kell félni. Amikor filmet csinálsz, akkor nem ezen gondolkozol.”
Reisz Gábor elmondása szerint a VAN abból a szituációból született, hogy valahogyan, mindenáron – még a megfelelő pénzügyi keret hiányában is – filmet akartak csinálni, ehhez pedig volt bennük düh meg fájdalom. „A düh az volt, hogy miért nem ismerünk magunkra a magyar filmvásznon, a fájdalom pedig egy személyes szerelmi csalódás” – fogalmazott. Ezekhez az összetevőkhöz jött hozzá a társaság, a baráti kör, amely lehetővé tette a film létrejöttét. Ezzel szemben a Rossz versek már egy tudatos így jöttem film volt részéről, amit a VAN után maradt frusztráció és nyomás eredményezett. „Csináltunk valamit, ami nagyot ment, nagyon sokan megnézték, láthatóan széleskörű közönséggel tudott kommunikálni, de mégis azt éreztem, hogy ott vagyok egy szobában, körülöttem csomó ember és én még nem mutatkoztam be. El kellett mondanom honnan jöttem és ki vagyok” – így született a Rossz versek, amelynek végül, bár eredetileg nem volt tervben, Reisz Gábor lett a főszereplője is.
A két film közötti költségvetési különbség óriási volt: a VAN maximum tizenöt baráttal, mindössze pár millió forintból készült, a Rossz versek 230 millió forintos büdzséje pedig ezzel szemben az elején egyenesen félelmetes volt. „Az első forgatási napon azt hittem, hogy van egy másik forgatás a környéken, azért vagyunk annyian” – emlékezett vissza a rendező.
Ha most kezdené az egyetemet, első dolga lenne létrehozni egy olyan társulatot, műhelyt, amelynek tagjai – színésznek, operatőrnek és egyéb filmes szakembereknek tanuló diákok – egymás munkáit tudják csinálni, így a filmkészítésbe sokkal nagyobb bátorsággal és biztonságérzettel, támogatottsággal vághatnának bele a fiatalok a tanulmányaik végén. „A filmrendezés csapatmunka. Igazságtalannak tartom, de megértem, hogy a világ így működik: mindig kell egy személy, aki elviszi a balhét vagy átveszi a díjat, a filmek esetében ez pedig a rendező. Ennek ellenére soha nem lehet egyetlen rendező érdeme semmilyen film, hiszen egy teljes stáb dolgozik mellettük” – hangsúlyozta.
Jelenet a Rossz versek című filmből
„A fejemben kavargó sok kis dolog úgy rendszereződik, hogy jegyzeteket írok, amelyek néha novelladarabok, néha csak jelenetek, ötletek, félmondatok. Ezeket próbálom aztán összerámolni, párhuzamosan pedig nagyon sok olyan zenét hallgatok, ami valamilyen kapcsolatban van az adott anyaggal és inspirál” – mesélte alkotói folyamatáról Reisz Gábor. Többek között zeneszerzéssel – vagy, ahogy ő mondja: zeneírással – is foglalkozik, filmjeinek aláfestését is többségében ő jegyzi. Bátori Anna meglátására, hogy a Reisz-filmekben minden, mindennel összefügg, minden aprónak tűnő részlet asszociál valamire, a meghívott úgy reagált: ezt a metódust nem más filmekből, hanem elsősorban az életből meríti.
„A Rossz versek forgatókönyve abból az élményből eredt, hogy mennyire jó a múltban vájkálni. Mennyire jó az egyik emlékből, valamilyen asszociatív módon átmászni a másikba” – mondta második játékfilmjével kapcsolatban a rendező, hozzátéve: a forgatókönyvírás során ezeket az idősíkok között ugráló jeleneteket bonyolultabb megragadni, mint később, a film vizualitásában, ami már egy háttérben felbukkanó fénykép miatt is asszociációs folyamatot indíthat el a nézőben. A filmkészítés így, más művészeti alkotásokhoz hasonlóan, egyfajta terápia, de még „a kávézóban, a szalvétára való rajzolgatás” is az, hiszen levezetjük vele a feszültséget, kiadjuk magunkból azt, ami belül nyomaszt – elmélkedett a meghívott. Hozzátette: igaz, azt a szalvétát nem mutatjuk be aztán többmillió ember előtt, de filmkészítés közben sem szabad attól félni, hogy hányan nézik meg majd az alkotást és hogyan fogadják.
A dicséretet nehezen viseli, a kritika elfogadását viszont elmondása szerint az SZFE-s évek alatt volt ideje gyakorolni, a vizsgákon ugyanis gyakori jelenség volt, hogy a tanárok darabjaira szedték a filmeket. „Úgy bírom a kritikát, hogy végighallgatom mosolyogva és utána egész este sírok” – jegyezte meg nevetve.
A beszélgetés teljes egészében visszanézhető – az első Film és Média Napok további beszélgetéseivel és előadásaival együtt – a BBTE Magyar Film és Média Intézet Facebook-oldalán.
(Borítókép: Rossz versek című filmjében a főszerepet is Reisz Gábor alakította, aki a fotón középen látható)
