
A Liverpool a múlt héten kikapott a Fulham otthonában, előnye azonban így is 11 pont a második helyen álló, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében hét közben a címvédő Real Madridot 3-0-ra kiütő Arsenallal szemben. Arne Slot együttese számára "tökéletes" ellenfélnek tűnik a West Ham arra, hogy kiköszörülje a csorbát, mivel ebben a szezonban már kétszer is öt gólt szerezve győzte le a londoniakat.
A Ligakupában 5-1-re, a bajnokságban 5-0-ra nyert a Liverpool, amely akár sporttörténelmet is írhat, hiszen az angol futballban még sosem fordult elő, hogy egy csapat egy idényen belül háromszor is öt gólt szerezve győzzön le egy másikat.
A Liverpool a legutóbbi 57 West Ham elleni hazai meccséből csak egyet vesztett el, ráadásul a legutóbbi kilencet kivétel nélkül megnyerte.
A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth mély gödörben van, ezúttal pedig a Liverpool-verő Fulhamet látja vendégül: a gárda a legutóbbi négy hazai bajnokiját elvesztette, története során csak egyszer teljesített ennél rosszabbul, még 1996-ban harmadosztályú csapatként volt egymást követő öt veresége saját közönsége előtt.
Az élcsapatok közül a második Arsenal és a harmadik Notthingham Forest is hazai pályán játszik, előbbi a Brentford, utóbbi az Evertont fogadja a három pont megszerzésének reményében.
Premier League, 32. forduló:
vasárnap:
Chelsea-Ipswich Town 15.00
Liverpool-West Ham United 15.00
Wolverhampton Wanderers-Tottenham Hotspur 15.00
Newcastle United-Manchester United 17.30
hétfő:
Bournemouth-Fulham 21.00
A tabella:
1. Liverpool 31 72-30 73 pont
2. Arsenal 31 56-26 62
3. Nottingham Forest 31 51-37 57
4. Chelsea 31 54-37 53
5. Newcastle United 31 52-39 53
6. Manchester City 31 57-40 52
7. Aston Villa 31 46-46 51
8. Fulham 31 47-42 48
9. Brighton 31 49-47 47
10. Bournemouth 31 51-40 45
11. Crystal Palace 30 39-35 43
12. Brentford 31 51-47 42
13. Manchester United 31 37-41 38
14. Tottenham Hotspur 31 58-45 37
15. Everton 31 33-38 35
16. West Ham United 31 35-52 35
17. Wolverhampton Wanderers 31 43-59 32
18. Ipswich 31 31-65 20
19. Leicester City 31 25-70 17
20. Southampton 31 23-74 10 - kiesett