![Pozsonyi magyar társulat kapott díjat Avignonban](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3512742%2Bt.1501498488160.jpeg?itok=tyvre__Q)
A Finetuning című előadás a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház és a Dusan Hégli Company koprodukciójaként jött létre.
A avignoni színházi fesztivál off programjában – Festival Off d'Avignon – idén több mint 1100 előadást láthatott a közönség, és a Finetuningot mintegy 150 kiválaszott produkció közül méltatták a neves díjra a Corps et danse (Test és tánc) elnevezésű kategóriában. Az előadás emellett elnyerte a zsűri különdíját is. A rendezvényen ezenkívül még négy kategóriában osztottak díjat.
A Finetuning bemutatója tavaly júliusban, a 2016-os Festival Off d'Avignon nyitónapján volt, azóta közel ötven alkalommal játszotta az Ifjú Szivek társulata, nagyrészt Avignonban. A darab a családon belüli lelki és fizikai erőszakkal foglalkozik. A jelmezeket Szűcs Edit tervezte, akinek neve a Saul fia című Oscar-díjas magyar film kosztümtervezőjeként vált ismertté.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a kortárs színház legnagyobb fesztiválján a hagyományos táccal és zenével sikerült meggyőznünk a szakmai publikumot és a Prix Tournesol zsürijét is. Ez nagy elismerés” – mondta Hégli Dusan a hírügynökségnek.
A Prix Tournesol díjra olyan előadásokat jelölnek az avignoni színházi fesztiválon, amelyek az emberiség jövőjével, a környezetvédelemmel, a szolidaritással, a rasszizmussal és az egyenjogúsággal összefüggő témákat boncolgatnak.
Az Avignoni Színházi Fesztivált első ízben 1947-ben rendezték meg. Jelenleg a világ egyik legrangosabb kortárs színházi szemléjeként tartják számon.
(Borítókép: Jelenet az előadásból)