Porosenko közölte: kéri a parlamentet, hogy hétfőn rendkívüli ülésen vitassa meg a kérdést. Szavai szerint az ukrán hajókkal szembeni vasárnapi agresszió alapján nem zárható ki, hogy Oroszország más, köztük szárazföldi műveletekre készül Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen. Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot bevezetése nem jelent "hadüzenetet".
Semmiképpen sem jelenti azt, hogy Ukrajna bármilyen támadó műveletet készülne végrehajtani. Ukrajna senkivel sem akar háborúzni. A hadiállapotot kizárólag védelmi céllal vezetjük be - szögezte le.
Az elnök azt javasolta, hogy a parlament zárt ülésen tárgyalja meg a kérdést.
A Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt riadókészültségbe helyezték közben az ukrán haditengerészet teljes állományát, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre.
Az incidens azzal kezdődött, hogy vasárnap egy orosz határőrhajó szándékosan nekiment három, terv szerint haladó ukrán hadihajó egyikének. Az ukrán hadihajók az odesszai kikötőből indultak el és a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolba tartottak. Útjukat a nemzetközi normák szerint előre bejelentették.
Ez első incidens után néhány órával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége a Kercsi-szorosból kifelé haladó hajókra már tüzet nyitott, aminek következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan. Ezt követően mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg.
Kijev az incidenst a nemzetközi jog megsértésének és katonai agressziónak minősítette, Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán fél provokálta ki az egészet.
Teljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadseregetTeljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadsereget, válaszul az "orosz agresszióra" az Azovi-tengeren - jelentették ma az ukrán hírportálok, idézve az ukrán vezérkar közleményét.A vezérkar úgy fogalmaz, hogy az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) döntést hozott a "hadiállapot jogi helyzetének" bevezetéséről, és ennek alapján a hadsereg főparancsnoka utasítást adott a hadsereg teljes harckészültségbe helyezéséről. A védelmi minisztérium közlése szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) is készültségbe helyezték.Andrij Parubij ukrán házelnök bejelentette, hogy az "orosz agresszió" miatt hétfőn helyi idő szerint 16 órára összehívja a parlament rendkívüli ülését.