Pedro Sanchez Bukarestben: csak a szocialisták állíthatják meg a szélsőjobb előretörését

Spanyol-román megállapodás: még idén kettős állampolgárságot szerezhetnek a Spanyolországban élő romániaiak

politikusok
Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök és Marcel Ciolacu román kormányfő találkozója a kormánypalotában. Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
A szélsőségesség és a populizmus veszélyére figyelmeztetett Pedro Sánchez spanyol kormányfő szombaton Bukarestben a Szocialista Internacionálé (IS) európai tagozatának ülésén. Kijelentette, hogy csak a szocialisták képesek megállítani a szélsőjobb előretörését Európában. Pedro Sánchez az IS elnökeként érkezett Bukarestbe a rendezvényre, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) a házigazdája. Az IS ülése mellett Sanchez és a PSD pártelnök kormányfő között kétoldalú találkozóra is sor kerítettek. Marcel Ciolacu szombaton a déli órákban a kormánypalotában fogadta a spanyol miniszterelnököt. Tanácskozásuk fő témája a Spanyolországban élő romániaiak kettős állampolgárságát lehetővé tevő román-spanyol megállapodás volt.

Marcel Ciolacu már az értekezlet előtt tudatta a sajtóval, hogy a megállapodást még ebben az évben véglegesítik. Hozzátette: az a célja, hogy még ebben az évben eltöröljék az amerikai vízumkötelezettséget is, illetve, hogy Románia a szárazföldön is csatlakozzon a schengeni térséghez. A tanácskozás eredményeiről közleményben számolt be a kormány.

A román fél indítványozta egy spanyol-román együttes kormányülés megszervezését, mivel a kettős állampolgárságot lehetővé tevő megállapodás hatályba lépése után esedékessé válik, hogy megteremtsék a kétnyelvű oktatás és kétnyelvű érettségi kereteit. Ugyanakkor el kell mélyíteni a két ország közötti együttműködést az emberkereskedelem elleni közdelem és a védelem terén – olvasható a közleményben. 

A román miniszterelnök kiemelte a megbeszélésen, hogy a két ország közötti kereskedelem értéke 2023-ban rekordértéket, 6,4 milliárd eurót ért el. Romániában közel hétezer spanyol tőkéjű vállalat működik, és ezekhez a kormány reményei szerint további, az autógyártás, az IT, az energia, az infrastruktúra és a mezőgazdaság ágazatában tevékenykedő befektetők fognak csatlakozni, idézi a közlemény Ciolacut.

A kormány közleménye arról is tájékoztat, hogy a spanyol hatóságok adatai szerint 2024. január elsején 1,12 millió román állampolgár lakott Spanyolországban. A Spanyolországban élő uniós állampolgárok 40 százalékát, az ebben az országban élő összes idegen állampolgár 17 százalékát teszik ki a romániaiak.

A 132 szocialista, szociáldemokrata és munkáspártot tömörítő IS ülésén a News.ro hírportál jelentése szerint Pedro Sánchez azt mondta: Európa a szélsőségesség és a populizmus erős hullámával küzd, amit csak a szocialisták képesek megállítani. 

„A szocialistáknak erősíteniük kell a demokráciát” 

Úgy fogalmazott: eljött „az igazság pillanata”, amikor a szocialistáknak fel kell emelkedniük, és meg kell állítaniuk a szélsőjobb előretörését, miután ezt senki más nem fogja megtenni helyettük, ők „az utolsó védvonal”. „Rajtunk múlik, hogy Európa ne adja fel az elveit” – mondta Sánchez. Aláhúzta, hogy a szocialisták nincsenek egyedül, számíthatnak egymásra, ők az európai progresszívek reménysége. 

Napjainkban, amikor az ukrajnai és a közel-keleti háború a világbékét fenyegeti, az eddig elért eredmények is veszélybe kerülnek, ezért a szocialistáknak eltökélteknek és saját elveikhez lojálisaknak kell lenniük – tette hozzá. „Meg kell erősítenünk a demokráciát, és harcolnunk kell azok ellen, akik hazugsággal és félretájékoztatással egész társadalmakat tesznek tönkre” – idézte az IS elnökét a News.ro.  Sánchez úgy vélte, a szocialista ideológia sikeres, amit a nagy-britanniai választások eredményei is bizonyítanak, és kifejezte abbéli reményét, hogy Franciaországban is hasonló győzelmet aratnak ennek hívei.

Ciolacu: Ukrajnának meg kell nyernie a háborút 

Marcel Ciolacu az IS közép- és kelet-európai regionális elnökeként arról beszélt, hogy valódi és nemcsak fél-, hanem teljes megoldásokat kell keresni a jelenlegi súlyos problémákra. Emlékeztetett, hogy a PSD nagy aránnyal nyerte meg a június 9-i romániai EP- és helyhatósági választásokat, részben mert kampánya az életszínvonalról és a gazdaság helyzetéről szólt.

Az idei év fő kihívásának nevezte az ukrajnai és a moldovai helyzetet is, rámutatva arra: Romániának mindkét állam felé ki kell mutatnia szolidaritását, hiszen bár Moldova nem áll fegyveres háborúban, hibrid háború zajlik ellene.

Aláhúzta: kormányfőként az ukrajnai gazdasági helyzetet is próbálta segíteni, miután meggyőződése szerint Ukrajnának meg kell nyernie a háborút, különben Vlagyimir Putyin orosz elnök előbb-utóbb minden államban „megsokszorozódik”.