
A Paksi FC Stadionban a hivatalos adatok szerint 4028 néző tekintette meg a helyszínen a szerb Pavle Ilics vezette találkozót.
A vasutasok nem rukkoltak elő jó játékkal, így is uralták a mérkőzést, viszont hiába futballoztak fölényben, nem tudták feltörni a hazai együttes védelmét. A CFR 1907 második hivatalos meccsén nyeretlen, szombaton a Szuperkupa döntőjét elvesztette 2–1-re az FCSB ellen.
Az első vendéghelyzet a 6. percben maradt ki, amikor Matei Ilie fejelte kapu mellé a koszovói Meriton Korenica szögletbeadását. Ezt követően inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a kolozsvári együttes, amely hiába birtokolta jóval többet a labdát, stabil és szervezett védekezésével a Paks megakadályozta az újabb lehetőségek kialakulását.
Negyedóra múlva CFR 1907 egyik újonca, északmacedón Marko Gjorgjievski a lövését az egyik védő blokkolta, majd a koszovói Lindon Emërllahu (22. perc) és Korenica (28. perc) próbálkozása nem találta el a kaput – utóbbinak viszont a 18 méteres bombája a keresztlécet súrolva hagyta el a játékteret. A paksiak a 37. percben jutottak először helyzethez, amikor a csapatkapitány Haraszti Zsolt meglódult a bal oldalon, lövése viszont mellément.
Térfélcsere után öt perccel a libériai Mohammad Kamara lemaradt a portugál–román csapatkapitány Mário Camora beadásáról, és szintén az 50. percben Korenica ismét mellétrafált. Hazai részről Haraszti percei következtek: az 57. percben a 18 méteres szabadrúgását megfogta a vasutasok kapusa, Hindrich Ottó, majd négy percre rá a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, amikor a lövését a brazil Léo Bolgado a kapufa segítségével mentett. A mérkőzés hajrája is ugyanolyan mederben folyt, de a CFR 1907 végül nem tudta feltörni a magyar kupagyőztes védelmét, így meg kellett elégednie a döntetlennel.
A 72. percben Korenica ismét nem találta el a kaput, majd az utolsó percben csereként beállt másik újonc, a mali Moussa Samake ideális helyzetben nem tudta jól lekezelni a labdát a 16-oson belül.
A két együttes összeállítása:
PAKS: Kovácsik Ádám – Lenzsér Bence (65. perc Kinyik Ákos), Vas Gábor (89. perc Szabó János), Vécsei Bálint – Hinora Kristóf, Papp Kristóf, Windecker József, Balogh Balázs, Zeke Mário – Haraszti Zsolt (73. perc Hahn János) – Tóth Barna (73. perc Böde Dániel); fel nem használt cserék: Simon Barnabás, Gyetván Márk – Silye Erik, Szendrei Ákos, Gyurkits Gergő, Horváth Kevin, Szekszárdi Milán és Galambos János; vezetőedző: Bognár György.
CFR: Hindrich Ottó – Yacoub Aly Abeid (83. perc Antonio Boszecs), Léo Bolgado, Matei Ilie, Mário Camora – Karlo Muhar (64. perc Alin Fică), Lindon Emërllahu, Meriton Korenica – Béni Nkololo (72. perc Virgiliu Postolachi), Marko Gjorgjievski (72. perc Moussa Samake, 72.), Mohammed Kamara (83. perc Damjan Djokovics); fel nem használt cserék: Rareș Gal, Alessandro Micai – Sheriff Sinyan, Adrian Păun, Daniel Dumbrăvanu, Kun Viktor, Răzvan Grigor; vezetőedző: Dan Petrescu.
A visszavágót jövő csütörtökön 20.30-kor rendezik a kolozsvári Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, a továbbjutóra pedig a svájci FC Lugano vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia Ligába átkerülve a szlovén Mariborral méri össze a tudását.
Eredmény, Európa Liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés: • Paksi FC–Kolozsvári CFR 1907 0–0.