Összeköt, közösséggé formál a tánc és az ének

Újraindította reneszánsz táncházát az Amaryllis Társaság

Összeköt, közösséggé formál  a tánc és az ének
Együtt muzsikáltak kicsik és nagyok, és ha jó a zene, könnyű jókedvvel táncolni – mondható el arról a reneszánsz táncházról, amelyet most októberben tartottak a Vallásszabadság Házában, és amelynek a szervezők szerint folytatása is lesz. Az Amaryllis Társaság ugyanis felelevenítette régi hagyományát, a reneszánsz táncházat, amelynek története még 1992-ben kezdődött, a Szabadságban megjelent hirdetéssel… mesélte Szabó Anikó tánctanfolyam-vezető, akivel a kezdetekről, jelenről és folytatásról beszélgettünk, és aki a reneszánsz tánc varázsába, hangulatába is beavatott. Egyébként a huszonhét éves múltra visszatekintő tanfolyam ötletgazdája, de az újrakezdésé is László-Bakk Anikó volt, aki egy latin–magyar szótárban találta az Amaryllis szót, amely azóta már fogalommá vált itt Kolozsváron, de nem csak. Szabó Anikó szerint a tánc gyógyíthat. Akik gyakorolják, magtapasztalhatják, miként kerülnek harmóniába magukkal és környezetükkel.

Régi hagyományt elevenített fel az Amaryllis Társaság: október második felében újrakezdte a reneszánsz táncházat, amelynek ezentúl a Vallásszabadság Háza ad otthont. A kezdetekről valamint a mostani kezdeményezésről a tánctanfolyam vezetőjét, Szabó Anikót kérdeztük. Az informatikus végzettségű, jelenleg műszaki szerkesztőként dolgozó Szabó Anikó már gyerekkorában elkezdett táncolni, ám a reneszánsz zene és tánc iránt itt, Kolozsváron lett fogékony.

– A reneszánsz táncház gondolata mikor, hogyan és kiben fogalmazódott meg?

– Az Amaryllis régizene- és táncklub története gyakorlatilag a Szabadságban megjelent hirdetéssel kezdődött 1992-ben, nagyhéten a Bánffy-palotában. A hirdetésben az állt, hogy antiktánc-tanfolyam indul Kovács Gábor szombathelyi előadó vezetésével. A tanfolyam ötletgazdája és szervezője László-Bakk Anikó (Anikó néni) volt.  A tanfolyam előadással zárult, amelyben Kovács Gábor röviden elmondta  egyes reneszánsz táncokról  a tudnivalókat (mikor, hol, kik, milyen ruhában táncolták stb.), mi pedig, a tanfolyam résztvevői „illusztráltuk” az elsajátított táncokkal. Az egyhetes tanfolyamon megtanult táncok adták a táncházak ötletét. Valahányszor összefutottunk Anikó nénivel az utcán, felemlegettük, és ő kezdeményezte, hogy ne hagyjuk veszni az ott megszerzett tudást, arról nem is beszélve, hogy sokan nem tudtak a tanfolyamról, akiket amúgy érdekelt volna. Táncházainkat 1992 novemberétől kéthetente tartottuk a Német Demokrata Fórum nagytermében. Az eseményeket rendszeresen meghirdettük az újságban. Ezek jó hangulatú összejövetelek voltak, annak ellenére, hogy még nem nagyon volt gyakorlatunk a táncok bemutatásában és a táncház vezetésében. Rendszerint korabeli (elsősorban latin nyelvű) énekeket is énekeltünk a szünetekben. A jó légkör kialakításában Dan Judith, a Waldorf-iskola erdélyi magyar kezdeményezője és Elekes Emőke, az udvarhelyi Juvenalis együttes vezetője volt Anikó néni segítségére. Amíg összegyűltek az érdeklődők, Dan Judith irányításával  közös muzsikálással nyitotta meg ezeket az alkalmakat. Sorra szedte elő ki-ki a maga hangszerét, és ha nem volt, akár a testét használta hangszernek. 1992 decemberében Mikulást is ünnepeltünk, volt éneklés és mandarinosztogatás. Ekkor támadt Anikó néninek az az ötlete, hogy ünnepeljük meg Mátyás király születésnapját. Szerencsés egybeesés, hogy éppen kerek évforduló következett: Mátyás király születésének 550. évfordulója, amit aztán az I. Mátyás-napok keretében ünnepeltünk meg.  Hozzávetőlegesen 1993 januárjában választottuk egyesületünk nevét is. Az Amaryllis szót Anikó néni találta egy latin–magyar szótárban, és utólag kiderült, hogy telitalálat: nemcsak kedvelt virág, hanem kedvelt női név is volt a reneszánsz korában, számos dalnak, zeneműnek ez a neve. Sőt: Kovács Gábor későbbi nagy meglepetése az Amaryllis nevű kontratánc volt. A rendszeres táncházak részei voltak az Amaryllis Együttes tevékenységének. Annak idején engem leginkább ezeknek a táncházaknak a hangulata fogott meg. Lámpalázas alkat vagyok, így minden egyes fellépés nagy izgulással járt. Ezért is szerettem jobban a táncházat, hiszen itt teljes mértékben átadhattam magam a táncolásnak és közben sok jó emberrel ismerkedhettem meg.

– Mi vonzott a reneszánsz táncok bűvkörébe?
– Engem a zene szeretete vitt bele. Elsőéves egyetemista koromban a bentlakásfoglalásnál a kezembe nyomtak egy furulyát, és ott rövid idő alatt meg is tanítottak nekem egy egyszerű dalocskát. Rögtön megszerettem a hangszert, és nemsokára vettem magamnak is. A szobatársaim néptáncos közegben mozogtak, szerettek néptáncolni. Eléggé kétballábas voltam, így nehezen tudtak rávenni, hogy menjek velük táncházba. Ők fedezték fel a régizene-táncházat, és persze ide is hívtak. Azzal győztek meg, hogy a rendezvény közös muzsikálással kezdődik. Ha jól emlékszem, én a  második alkalommal megrendezett táncházba mentem el,  és tényleg jó érzés volt muzsikaszóra érkezni. Mikor már többen megérkeztek, elrakták a hangszereket és átvonultak a belső terembe, hogy akkor táncoljunk. Leginkább csak ültem volna a széken, hogy   „előbb megnézem”, de rajtam kívül mindenki felállt. Nem akartam magamra vonni a figyelmet azzal, hogy csak ülök, inkább beálltam én is a táncba. És bár nem voltam olyan fogékony, ügyes táncos, mint a többiek, a táncok többségét mégis meg tudtam tanulni, és valóban a bűvkörébe kerültem. Többé már nem kellett rábeszélni, hogy menjek. Számoltam a napokat, mikor lesz a következő esemény.

– Mit nyújthat lelkileg, testileg a reneszánsz tánc annak, aki gyakorolja?
– A ritmus, a mozgás természetes a testünkben. A tánc egy elemi kifejezési forma, mélyen belénk van gyökerezve. Örömöt,  bánatot,  szenvedélyt egyaránt ki lehet fejezni a tánccal. Természetes módon harmóniába kerülünk saját magunkkal és a környezetünkkel. A tánc és ének összeköt, közösséggé formál. A tánc gyógyító lehet. Legfontosabb eleme a táncos belső világa, a lélek, amit te adsz bele a táncba, és ez lesz a gyógyulás forrása. A tánc  erőt, magabiztosságot, sugárzást, gyengédséget, befogadást, nyitottságot ad a táncosnak. 

Csoportképen az együttes tagjai

 

– A reneszánsz tánc egyik előnyének tartanám, hogy nem csak nádszálkarcsú hölgyek sajátíthatják el, hanem nőiesebb idomokkal megáldott nőknek is jól áll. 
– Aki szeret táncolni, az az egész lényén keresztül sugárzik, függetlenül attól, milyen alkatú. Gondoljunk csak a Brueghel-festményekre, süt belőlük az életöröm. Akinek van lehetősége nemcsak megtanulni ezeket a táncokat, hanem reneszánsz jelmezbe bújni, megtapasztalhatja, ilyen alkalmakkor a nemesebbik énünk kerül felszínre. 

– Ingyenes-e a foglalkozás és milyen rendszerességgel sikerül megszervezni? 
– A táncházaink ingyenesek, és én tartom. Azt tervezzük, hogy havi rendszerességgel legyenek, de az előretervezés, időpont rögzítés vonalán még fejlődnünk kell. Még nincs végleges időpontja a következő alkalomnak.

– Hogyan zajlott az első, az októberi táncház? Van remény arra, hogy felélesszétek, népszerűsítéstek ezt a táncot, mozgásformát?
– Az Amaryllis hagyományához illően most is nagyon jó hangulatú táncház sikeredett. Együtt muzsikáltak kicsik és nagyok. Ha jó a zene, könnyű jó kedvvel táncolni. Mindenki fogékony volt, jól mentek a táncok. A zenészek az egyik táncmuzsikát épp le akarták zárni, amire a táncosok úgy reagáltak: most kezdünk belejönni, kérünk még zenét. Az volt az este meglepetése, amikor egy csoport benézett hozzánk. Hallották kintről a zenét és bevonzotta őket. Kíváncsiak lettek, mi történik itt, és bár kicsi a hely, mégis jól elfértünk. Annál nagyobb volt a jókedv.

Ennek a mozgásformának a népszerűsítése valójában azóta tart, amióta létezik az Amaryllis. Aki részese lehetett ennek, az továbbvitt belőle valamit. Annak a csírája, ami itt indult el, az több helyen kivirágzott. Van, aki a táncot élteti tovább, van, aki zenél. Így nő a holdudvar: Codex Régizene Együttes, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Csíkszereda; Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes, Nagyenyed; Passeggio táncegyüttes, Kolozsvár; a dévai Renaissance zene- és táncegyüttes; Cygnini ének- és táncegyüttes, Olasztelek; Turul-Sas Lovagrend, Nagybánya; Riverenza, Székelyudvarhely; Carmina Renascentia, Nagykároly — és ez csak ízelítő a sok szerteágazásból. De Kolozsvár több iskolájához is hívtak már minket, az árvaházba például. Továbbá a csíkszeredai Régizene Nyári Egyetem keretében egyre több érdeklődő tanulhatja a reneszánsz táncokat, és a csíkszeredai fesztivál évről évre reneszánsz táncházzal zárul. Számomra külön öröm, hogy most már generációs együttes vagyunk. Az egykori táncosok gyerekei is belenőttek ebbe a világba, így együtt muzsikál és táncol a család. Annak ellenére, hogy szűkebb kört szólít meg ez a világ, mégis úgy érzem, érdemes továbbadni, mert sokat jelent annak, akit megszólít. Amikor új ismerős előtt megemlítem, mit csinálok, csillogó szemmel reagál, és várja a lehetőséget, hogy megnézze, kipróbálja. Inkább az időpont kijelölése volt a nehezebb. Felgyorsult az élet, a választási lehetőség  nagy, a programok egymást fedik. De azt már megtanultam, hogy ha valahol ott a helyed, akkor az élet rendezi magát és teret nyit.

– Jövőbeli terveitek?
– Erre nehéz válaszolnom, mert egy ideje a jelenre összpontosítok. Ennek köszönhetem, hogy kihozom magamból a maximumot. Mindig csak az előttem álló következő lépésre koncentrálok. Most például a közelgő Mátyás-napokra. 

Szabó Anikó  számos képzésen vett részt, többek között Budapesten a Kovács Gábor vezette történelmi társastáncoktatói tanfolyamon, Bukarestben és Kolozsváron az Académia de Sablé által szervezett barokktánc-kurzuson (tanárok: Françoise Denieau, Bérengère Bodénan), illetve a Soproni Régizenei Napok keretében tartott barokktánc-kurzuson (tanár: Széll Rita). 1992-től az Amaryllis reneszánsz zene és táncegyüttes táncos tagja, a 2004–2008 közt működő Passamezzo Historikus Együttes alapító tagja, majd a 2009-től Passeggio néven alapított táncegyüttes tagja és tanára. 2016 őszén újraindította az Amaryllis együttest. 2017 februárjában volt az első fellépésük a XXV. Mátyás-napok keretében. A régi korok táncai mellett a néptánc iránt is érdeklődött, 2004–2006 között az Ördögtérgye néptánccsoport utánpótlásának volt tagja, ugyanakkor több kórusban is énekelt (Schola Gregoriana Calviniana, Unicante egyetemista kórus, Schola Gregoriana Monostorinensis). Közös előadásokon szerepelt az alábbi együttesekkel, előadókkal: Musica Historica, Budapest; Codex Régizene Együttes, Csíkszereda; Musica Profana, Budapest; La Follia, Temesvár; Collegium, Nagykároly; Flauto dolce, Kolozsvár; Jean-Pierre Menuge, Franciaország; Veljko Nikolic, Szerbia; Andrej Jovanic, Szerbia; Ion Minoiu, Anglia; Kobzos Kiss Tamás, Budapest; Erdal Şalikoğlu, Törökország; Erich Türk, Kolozsvár. A fellépések mellett igény szerint táncházat, illetve játszóházat is vezet. Rendszeres vendégtanára és rendező-koreográfusa a nagyenyedi Collegium Gabrielense és a dévai Renaissance táncegyüttesnek.  Többször tartott  tánctanfolyamot a csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetemen.