A községközponton kívül négy települést (Magyarvista, Magyarnádas, Somtelke és Türe) magába foglaló közigazgatási egységben a lakosság lassan évek óta áldatlan állapotokkal szembesül: a Kolozsvártól alig húsz kilométeres körzetben található falvakban ezidáig csupán felemás módon sikerült rendezni a tömegközlekedés kérdését, amely mind a városba iskolába ingázó gyermekek, mind pedig a munkába bejutni kényszerülők számára különös nehézséget okoz. Minderre a hosszú távú megoldást a kolozsvári metropoliszövezethez való csatlakozás, azaz a kolozsvári tömegközlekedési vállalat (CTP) járatainak a község területére való kiterjesztése jelentené.
A kedd délutáni megbeszélésen a település elöljárói mellett jelen volt Alin Oaida, a CTP képviselője is, aki ezúttal személyesen értesülhetett a kialakult helyzetről. Egyesek hevesebben, mások higgadtabban osztották meg gondolataikat az illetékesekkel: a jelenlévők végül abban maradtak, hogy a felmerülő lehetséges megoldások közül a lakosok számára a legmegfelelőbbnek a városi járatok menetrendszerinti bevezetése tűnik, ezért elindítják az ehhez szükséges eljárást, remélve, hogy mindez a lehető legrövidebb időn belül ténylegesen megvalósul.
Kép: A szerző felvétele