A kormányfő egy tévéműsorban kifejtette: egyeztetett a polgármesterekkel, hogy megoldást találjanak erre az áldatlan helyzetre. Vagy kinyitják a mozgatható falú csarnokokat, vagy a zárt piacok közelében teremtenek lehetőséget az árucserére a helyi termelők számára, vagy mozgó piacokat létesítenek.
„A polgármesterekkel folytatott beszélgetések során egyértelműen elmondtam: meg kell teremteniük a lehetőségét annak, hogy a hazai termelők, akik eddig a piacokon árultak, továbbra is el tudják adni termékeiket” – mondta Orban.
A kormányfő azt is leszögezte: a piacokat nem zárták be, csak a pandémia miatt 30 napra felfüggesztették azok tevékenységét.
Orban ugyanakkor közölte: más európai országok mintájára támogatási rendszert dolgoznak ki a vendéglátóipar (szállodák, panziók, vendéglők, kávéházak) megsegítésére. Ennek keretében az érintett vállalatok idei forgalmában regisztrált veszteség (a 2019-es forgalom és a 2020-as forgalom közötti különbség) 20 százalékát megtéríti az állam. Hozzátette: a támogatási rendszer jóváhagyásáért az Európai Bizottsághoz fordulnak.
Arról is beszélt, hogy tervezik a magántulajdonban lévő kulturális intézmények támogatási rendszerének kidolgozását is. Szerinte ez nem lesz egyszerű, mert egyesek közülük alapítványként, mások vállalkozásként működnek, de olyan művészek is vannak, akiknek még egyéni vállalkozói engedélyük sincs. Ilyen körülmények között nehéz egy egységes támogatási keretet kidolgozni mindazok számára, akik kultúrát szolgáltatnak, és a pandémia miatti korlátozások lehetetlenné tették számukra a működést – magyarázta a miniszterelnök.
A kormányfő kitért arra is, hogy a vírusterjesztők elsősorban a tizenévesek, akik nem annyira az iskolában fertőződnek meg, mint inkább olyan alkalmakkor, amikor csoportokban találkoznak egymással. Nemcsak Romániában, hanem más európai országokban is a jelek arra utalnak, hogy ők általában tünetmentesen vészelik át a fertőzést, ám a vírust átadják a szüleiknek, nagyszüleiknek, akiket ez viszont súlyosan érinthet – magyarázta Orban azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükség kijárási tilalomra este 11 és hajnali 5 között.
Az iskolák újbóli megnyitásával kapcsolatban azt mondta: ez a járványhelyzet további alakulásától függ. „Mi azt szeretnénk, ha az oktatás az osztálytermekben folyna, de nem tekinthetünk el attól, ami jelenleg Romániában történik” – jelentette ki a kormányfő.